Megeshetne másképp! – Komáromban

Megeshetne másképp! – Komáromban

A Komáromi Jókai Színház szervezésében valósul meg idén első ízben a Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban. A seregszemle egyik előadásának, a Szívhangok társulat Megeshetne másképp! című alkotásának az Egressy Béni Városi Művelődési Központ nagyterme ad otthont március 30-án (csütörtökön), 17 órai kezdettel.

Az előadás középpontjában egy fiatal nő, Ramóna története áll, akinek épp az első kislánya születik meg. A cselekmény egészségügyi dolgozók, szülészeti aktivisták, roma és nem roma nők személyes történeteire épül. A darabban a történetek elbeszélői maguk játszanak.

Ramóna története arról szól, hogy…

– hova jó születni, hol van jó helye egy kisbabának
– egy gyerek születése körül milyen sok emberi kapcsolat alakul
– mennyire egyedül lehet maradni akár sok ember között is
– a nők mennyire tudják támogatni, máskor pedig akadályozni egymást
– az intézmények tovább nehezítik a nehéz helyzetben lévők sorsát
– néha egy aláíráson múlik az egész
– milyen könnyen elveszíthetjük a kontrollt saját életünk fölött

A SajátSzínház 2017-ben az Éljen soká Regina! című előadással mutatkozott be a Trafóban. 2020-ban a SajátSzínházból kinőtt egy önálló, Szívhangok elnevezésű alkotóközösség.

A „Regina” szomolyai roma nőkből álló szereplőgárdájához a helyi közösség további tagjai, egészségügyi dolgozók, nőjogi és születésjogi aktivisták, segítő szakemberek csatlakoztak. A társulat munkájával azt állítja, hogy a társadalmi megosztottság felszámolható, és az alkotó kisközösségek képesek újszerű válaszokat találni a társadalmi kihívásokra.

Hírdetés

„A színháznak azon irányzatai felé tájékozódunk, amelyek konkrét és akut társadalmi kérdések megjelenítésén dolgoznak, kísérleteznek ezek hiteles formáival, és ennek érdekében civil embereket is bevonnak a színházi munka valamely fázisába. Ezek szükségszerűen transzdiszciplináris vállalkozások, amelyekben kutatók, érintettek, segítő szakemberek és művészek együtt megpróbálják szisztematikusan megérteni a társadalmilag legkiszolgáltatottabb csoportok tagjainak tapasztalatait, majd közösen artikulálni ezeket a nyilvánosság számára.” (Proics Lilla interjúja Horváth Katával, Revizor)

Rendező: Romankovics Edit
Rendező asszisztens: Proics Lilla
Szociodráma vezetők: Pados Eszter és Horváth Kata

Szereplők: Báder Renáta, Csörgőné Polgár Andrea, Horváth Barbara, Horváth Rita, Horváth Róbert, Horváth Zsanett, Juhacsek Ildikó, Kádár Szonja, Lakatos Anett, Lakatos Marianna, Lakatos Rudolf, Szabó Róza, Szitai Natália

Díszlet: Kiss Gabriella
Fotó: Csoszó Gabriella
Asszisztens: Kapala Maja, Kárpáti Liza
Parforum – Sajátszínház produkció

Partnerek: Szomolyai Roma-Magyar Egyesület, Trafó

Bővebb tájékoztatás ITT, vagy a +421 905 892 579 telefonszámon.

(Sajtóközlemény)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »