Egy vörösen dobogó szív és egy fémesen csillogó rohamsisak. Két olyan zenealbum borítógrafikájának kulcselemei, melyek az orwelli esztendőben, épp négy évtizeddel ezelőtt komor, népszerűtlen próféciának bizonyultak.
Talán akaratlanul, de ilyen a nagy művek sorsa: olyat is beléjük érthetünk, amire alkotójuk nem is gondolt. Az LGT Ellenfél nélkül és a Fonográf Jelenkor című lemezét épp ezért túl egyszerű volna a kádári szocializmus átfogó kritikájaként elemezni (arra ott van a Hobo Blues Band ugyanekkor kiadott Vadászata, máig megérdemelt sikerrel), noha minden hangban, szóban ott lappang az egzisztenciális elveszettség nyomasztó élménye (volt is problémája a cenzúrának mindkét koronggal). Nem véletlen, hogy a két album végül több szempontból is törésponttá vált.
Hidegen zakatoló dobgépek ütnek arcon a Locomotiv GT első nagy, aktív korszakát záró Ellenfél nélkül nyitószámában. Presser Gábor harcias éneke akciófilm-jeleneteket idéz, s bármiféle hangszerszóló nélkül érkezik a végtelenített refrén: „ellenfél nélkül biztos győztes vagy”. A szintetizátorok a további tételekben is előtérbe furakodnak, a szövegek olykor metszően direktek, máshol enigmatikusak. A zene pedig árad, s lassacskán egy groteszk vidámparkban érezhetjük magunkat villódzó fények, ironikus kiszólások és fanyar hangulatok közepette. Mit rajzol körbe ez a különös vurstli? A megalkuvásra és a kisember hajlékony erkölcsére alapozó kádári diktatúrát? A világtörténelem kiszámíthatatlan forgandóságát? Vagy még általánosabban: az emberi természet öröktől fogva való, mély ellentmondásosságát? Egyértelmű választ nem kapunk, a negyvenpercnyi, eredeti ötletekkel teli, ám összességében valahogy erőtlennek tűnő muzsika végén (Éjszakai vonatozás) mintha mégis megszólalna némi remény: hiába a sok lehúzó erő, az ember javíthatatlanul a magasba vágyik.
Sokkal egyértelműbben fogalmaz a Fonográf együttes az István, a király forró sikere után egy évvel megjelentetett Jelenkor című lemezén, ám a fókuszt Bródy János szövegei annyira tágra állítják, hogy csaknem madáchi témák közelében járunk. A Tiltott forrás az édenkerti történetet beszéli el, A show folytatódik a számkivetett ember cinikus-keserű gondolkodását rögzíti, s az elkövetkező dalok révén mi magunk is végigjárjuk az emberélet meghatározó lelki-szellemi stációit. Túl sok vidámságra nem lelünk: belső viharok és hosszú távollétek, kihagyott találkozások és a múló idő kegyetlensége szaggatja a szívet. Szépen kikerekített dalok, folkból építkező, mégis rockos megoldások és ízes vokálok sorakoznak, szokatlan láttatóerővel. Szörényiék ugyanis időközben szépen beletanultak a zenei dramaturgia mesterfogásaiba (nem volt véletlen a több megelőző tematikus lemez és későbbi színpadi mű): gondosan megkomponált érzelmi csúcspontok váltják egymást „pihenősebb” részekkel, miközben lassan, fokozatosan épül bennünk a katarzis. A felismerés, ami emberségünk legmélyét érinti: világba vetettségünk tudata, melynek amplitúdója extázistól kétségbeesésig terjed.
A kortárs hazai közvélemény mindkét albumot jórészt értetlenül fogadta. Az egyiket – vélték – agyonnyomta a Presser-csapat külföldi érvényesülésének (immár másodszori) meghiúsulása, a másikat pedig az első magyar történelmi rockopera tomboló (s azóta is tartó) sikere. Negyvenévnyi távlat azonban jót tesz a tisztánlátásnak: mind az Ellenfél nélkül, mind a Jelenkor egészen egyedi, kivételes remeke a magyar rocktörténetnek. Két, képességei teljes tudatában alkotó zenekar időtlen csúcsműve. Közös tragédiájuk, hogy jobban értették a világ állapotát és benne a saját helyzetüket, mint a közönségük.
Locomotiv GT: Ellenfél nélkül, Hungaroton, 41 perc, 1984;
Fonográf: Jelenkor, Hungaroton, 46 perc, 1984.
Fotó: Urbán Tamás/Fortepan
Szerző: Paksa Balázs
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. december 22-29-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
