Szerdán késő este erősítette meg Andry Rajoelina megbuktatott madagaszkári elnök, hogy elmenekült az országból. A távozásáról szóló híreket elsőként a francia média közölte hétfőn, értesüléseik szerint Rajoelina a hétvégén, egy francia katonai repülőgéppel hagyta el a szigetországot. Az AFP hírügynökség tudósítása alapján a TASR számolt be a fejleményekről.
Az 51 éves Rajoelina október 11. és 12. között távozott, miután „egyértelmű és rendkívül súlyos halálos fenyegetéseket” kapott – közölte szerda este az elnöki hivatal hivatalos közleményében. Az AFP hírügynökséghez eljuttatott dokumentum szerint a fenyegetések akkor érték, amikor egy külföldi hivatalos útra készült.
Rajoelina hétfőn – tartózkodási helyének megnevezése nélkül – annyit közölt, hogy „biztonságos helyen” rejtőzik.
Madagaszkáron szeptember vége óta főként fiatalok tüntetnek, akiket a média szerint a közelmúltbeli kenyai és nepáli tiltakozások ihlettek. A demonstrálók a kormány lemondását és új választások kiírását követelik. Az elégedetlen polgárok a tüntetéseken a víz- és áramszolgáltatás helyreállítását is sürgetik. A feszült helyzethez az oktatási rendszerrel szembeni elégedetlenség, a magas munkanélküliség és a szegénység is hozzájárult.
A madagaszkári parlament alsóháza kedden megszavazta a Rajoelina elnök elleni alkotmányos vádeljárás (impeachment) megindítását „kötelességszegés” miatt, ezt követően pedig a CAPSAT nevű katonai egység vette át a hatalmat az országban. A CAPSAT közleménye szerint a katonai puccs vezetője, Michael Randrianirina ezredes pénteken teheti le az esküt mint az ország új elnöke.
A nemzetközi közösség aggodalmát fejezte ki a történtek miatt. Az Egyesült Nemzetek Szervezete elítélte az „alkotmányellenes” hatalomátvételt, az Afrikai Unió pedig szerdán bejelentette, hogy felfüggesztette Madagaszkár tagságát a pánafrikai szervezet irányító testületeiben – írja az AFP.
teraz.sk
Nyitókép forrása: sita/Presidency Of The Republic Of Madagascar via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


