Ugyan még csak néhány tucatnyi nagy lilik érkezett meg északról, de a szakértők már sejtik, mikor jelenhetnek meg az Öreg-tavon is. A madarak ki- és behúzása mára már a város igazi látványosságainak számítanak, nem véletlen, hogy fesztivált is szerveznek a megfigyelésükre – ami ráadásul jubilál az idén.
Megérkeztek a vadludak Tata közelébe. Az idei első példányokat a naszályi Ferencmajori-halastavaknál figyelték meg a Tatai Vadlúd Sokadalom szervezői. Az első 11 példány a nyári ludak között pihent – adta hírül a kemma.hu.
A idei rendezvény különleges lesz, ugyanis 25. születésnapját ünnepli, és ezzel egy időben a Ramsari Városok nemzetközi találkozóját is Tatán tartják. Molnár András, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tatai szakaszmérnökségének vezetője korábban a Kemma.hu-nak elmondta, hogy emiatt a szokásosnál magasabban tartják majd az Öreg-tó vízszintjét, hogy a fesztivál idejére minél gazdagabb madárvilág várja az érdeklődőket.
A szakértők szerint a vadludak csak akkor telepednek meg az Öreg-tavon, ha annak megfelelő a vízszintje.
A tavalyi Vadlúd Sokadalom idején 35 ezer vadludat számoltak meg a természetvédők, míg egy évvel korábban, a 23. rendezvényen 53 ezret. A madarak számának csökkenése országos jelenség: Csonka Péter, a Magyar Madártani Egyesület vármegyei csoportjának elnöke korábban arról beszélt, hogy a vörösnyakú ludakból – amelyek fokozottan védett, globálisan veszélyeztetett fajnak számítanak – alig néhány tucat maradt hazánkban, pedig korábban ezres nagyságrendben fordultak elő.
A szakemberek szerint a melegedő telek, a változó vonulási útvonalak és az északabbra található bőségesebb táplálék is hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb vadlúd érkezik hazánkba.
Szabó Máté, a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre a lapnak elmondta, egyeztettek az ország többi telelő helyén dolgozó szakemberekkel, és ők is azt tapasztalták, hogy a szokottnál később érkezett meg az első madártömeg.
A jubileumi 25. Tatai Vadlúd Sokadalom november utolsó hétvégéjén várja majd a látogatókat, madármegfigyeléssel, szakvezetésekkel, gyerekprogramokkal és nemzetközi madárszámlálással.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


