Megérkeztek a deáki fürdőben végzett vizsgálatok eredményei

Megérkeztek a deáki fürdőben végzett vizsgálatok eredményei Kulcsár Péter2026. 08. 11., k – 12:43

Múlt héten csütörtökön a fürdőben 16 embernek jelentkeztek egészségügyi panaszai, miután kapcsolatba kerültek egy ismeretlen anyaggal, közülük nyolc személyt kórházba szállítottak. 

A deáki termálfürdőben történt incidenst követően a Nyitrai Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) munkatársai méréseket végeztek a helyszínen. Mintát vettek mind az öt medencéből, valamint a csúszda kifutójáról, a szabad klór jelenlétét pedig azonnal ellenőrizték, és valamennyi mérést háromszor megismételték.

Hírdetés

„Egyetlen mérés sem mutatta ki a szabad klór megengedett határértékének túllépését” – közölte Mária Kraváriková, a hivatal környezet-egészségügyi és egészségvédelmi osztályának vezetője.

A higiénikusok ugyanakkor megállapították, hogy a 36 ± 1 Celsius-fokon tenyészthető mikroorganizmusokra vonatkozó mikrobiológiai határérték három medencében túllépte a megengedett határértéket. Ezen mikrobák lenyelés esetén emésztőrendszeri panaszokat léphetnek fel, különösen gyermekeknél, időseknél és legyengült immunrendszerű embereknél.

„A kimutatott mikrobiológiai eredmény önmagában nem bizonyítja, hogy ez okozta a 2026. augusztus 6-ai eseményt és az embereknél jelentkező tüneteket” – hangsúlyozta Kraváriková.

(tnlive)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »