Megérkezett Hollandia kijelölt nagykövete

Megérkezett Hollandia kijelölt budapesti nagykövete. René van Hell megkezdte első munkanapját, kinevezése akkor lesz hivatalos, ha átadta megbízólevelét.

Elődje, Gajus Scheltema szerdán vett búcsút Magyarországtól.

Korábban nagy port kavart, hogy Scheltema a 168 Órában megjelent interjújában a Fidesz-kormány Soros György- és migránsellenes kampányáról úgy vélekedett, hogy azok tudatosan létrehozott ellenségképek, és készítőik pontosan számolnak azzal is, hogy a veszély annál nagyobbnak tűnik, minél távolabb van. A holland diplomata szerint ez a gyűlöletpropaganda nagyon is hasonlít a terroristák szellemi hadjáratára: „Itt egy csoport, amelynek tagjai a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet. Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány” – mondta a merénylőkről és felbujtóikról a diplomata.

Hírdetés

Szijjártó Péter külügyminiszer már akkor kijelentette, remélik, hogy gyorsan hazamegy, Scheltemát nem látják szívesen többé a külügyminisztériumban.

http://mno.hu/

Pénteken pedig közölte, Hollandia kérjen bocsánatot, és a két ország között meghatározatlan időre abbamarad a nagyköveti szintű kapcsolattartás. Bert Koenders holland külügyminiszter ugyancsak pénteken leszögezte: nyilvánvaló, hogy semmiféle kapcsolat nem áll fenn a terrorizmus és a magyar kormány fellépése között, ez fel sem merül.

Szijjártó később arról számolt be: pénteken felhívta a holland külügyminiszter, aki elhatárolódott leköszönő nagykövetük Magyarországot negatívan érintő kijelentéseitől, és hangsúlyozta, hogy azok nem tükrözik a holland kormány álláspontját.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »