Megérkezett az orosz hadijelentés

A hat ukrajnai frontszakasz közül négyről számolt be orosz előretörésről kedden a moszkvai védelmi minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint az orosz erők Ukrajnában kilenc, a kurszki régióban pedig nyolc megkísérelt ellentámadást vertek vissza. A moszkvai összegzés szerint a „különleges hadművelet” övezetében csaknem 1600, Kurszk irányában pedig további több mint 200 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. Apti Alaudinov vezérőrnagy, az orosz fegyveres erők katonapolitikai főcsoportfőnökségének helyettes vezetője, a Csecsenföldön felállított Ahmat különleges alakulat parancsnoka a Szolovjov Live médiacsatornán valótlannak nevezte azt az állítást, amely szerint az orosz erők Kurszk megyében agyonlőttek hat ukrán drónkezelőt, miután azok megadták magukat. A tábornok szerint az álhírt az ukrán fél azért terjeszti, hogy elrettentse katonáit attól, hogy letegyék a fegyvert.

Szergej Lebegyev, az oroszpárti „mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora” helyi lakosokra hivatkozva azt mondta a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy Mikolajiv város egyik piacát kedd reggel egy ukrán légvédelmi rakéta találta el, amelynek nem sikerült elhárítania egy orosz Iszkandert. Lebegyev szerint a támadás célpontja a Szkorohodov utcai páncélosgyár volt, amely öt találatot kapott. Mint mondta, az egyik orosz rakéta üzem- és kenőanyagot tartalmazó tartályokat talált el, ezért a becsapódás helyszínén a robbanás mellett erős tűz is keletkezett, sűrű fekete füsttel. Lebegyev azt állította, hogy a támadás megsemmisített tucatnyi haditechnikai eszközt, valamint megölt vagy megsebesített több mint harminc ukrán katonát, akik az üzem tevékenységét felügyelték.

Az orosz hadijelentés az elmúlt nap folyamán Ukrajnában megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között négy lőszerraktárt, egy harckocsit, három páncélozott harcjárművet, egy 155 milliméteres önjáró és egy vontatott tarackot, egy francia HAMMER irányított légibombát, továbbá 43 repülőgép típusú drónt. Kurszk irányában az ukrán fél egyebek mellett négy páncélozott harcjárművet veszített. Moszkva szerint a régióba augusztus 6-án betört ukrán erők azóta több mint 23 150 embert, 158 harckocsit, 72 gyalogsági harcjárművet, 100 páncélozott személyszállító járművet, 918 páncélozott harcjárművet, 632 gépkocsit, 189 tüzérségi löveget és 37 sorozatvetőt veszítettek.

Hírdetés

Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos a RIA Novosztyi hírügynökségnek elmondta, hogy megpróbál információkat szerezni a kurszki régió azon lakosairól, akiket meglátogathattak a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) képviselői. Az ombudsman közölte, hogy a témát felvetette az ICRC elnökével, Mirjana Spoljarickal folytatott megbeszélésén.

A Kommerszant című lap szerint szeptemberben a Kurszk megyei Szudzsai járás lakói arra kérték az orosz és ukrán elnököt, nyissanak humanitárius folyosót annak érdekében, hogy a civilek eltávozhassanak a területről. A petícióhoz csatoltak egy listát az ukrán ellenőrzés alá került területen maradtak nevével, amelyen 186 ember, köztük hét gyerek szerepelt. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azt mondta akkor, hogy a Kreml nem kapta meg a felhívást.

Az ICRC Ukrajna meghívására küldte el képviselőit oroszországi kurszki területre, akik szeptember 24-én a harcok során fogságba esett orosz katonákkal találkoztak.

Számukat nem hozták nyilvánosságra. Moszkalkova megkérte Dmitro Lubinecet, az ukrán parlament ombudsmanját, hogy derítse fel a Kurszk megyéből elhurcoltak hollétét.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. A donyecki régióbeli Horlivkában öt civil megsebesült. Az oroszországi Belgorod megyében ukrán pilóta nélküli repülőszerkezetek Lepesztok típusú taposóaknákat szórtak szét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »