A Horvátországtól elszenvedett utolsó pillanatos, 31-30-as vereség után a magyar válogatott kulcsszereplői, edző és játékosok értékeltek.
Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott is győzelmet érdemelt volna a társrendező Horvátországgal szemben 31-30-ra elveszített keddi világbajnoki negyeddöntőben.
„Tudtuk, hogy csoda lenne, ha bejutnánk az elődöntőbe, mert erős csapat a horvát, jó edzővel, ezért tökéletesen kell kézilabdáznunk, hogy esélyünk legyen” – nyilatkozta a zágrábi találkozót követő sajtótájékoztatón a spanyol edző.
A magyarok öt perccel a vége előtt még 30-26-ra vezettek, de a hátralévő időben már nem találtak a hálóba és öt gólt kaptak, így drámai körülmények között kiestek.
Erről a kapitány úgy vélekedett, a végső dudaszó előtt nincs vége a mérkőzésnek, mindkét csapat hatvan percen át küzdött, és kiemelte csapata kemény védekezését.
„Nagyon nehéz veszíteni, és bár megérdemelték a győzelmet a horvátok, de azt hiszem, mi is megérdemeltük volna” – szögezte le. „Megérdemeltük volna, de a sport ilyen” – mondta még az M4 Sportnak nyilatkozva, könyneivel küzdve.
Lékai Máté, a magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya szerint a kezükben volt a meccs, mégis kikaptak 31-30-ra a társházigazda Horvátországtól a világbajnokság negyeddöntőjében, kedden Zágrábban.
„Mindig azt mondom, hogy rossz játékkal nyerni jobb, mint jó játékkal kikapni. Ez megint bizonyosodott. Korábban rossz játékkal győztünk, most viszont jól játszottunk, mégis veszítettünk” – nyilatkozta az MTI-nek a Ferencváros irányítója a találkozó után. „Senki nem adta fel, mindenki beleadta az utolsó energiatartalékait is, a hazaiakat pedig a közönség is hajtotta. Harminc lőtt gól nem rossz, a nyitott védekezésük ellen jól működött, amit terveztünk. A kezünkben volt a meccs öt perccel a vége előtt” – értékelt csalódottan Lékai.
Hangsúlyozta: a férfi mezőnyben körülbelül 15 csapat tartozik a szűk világelithez, ezért nagyon nagy dolog bejutni a nyolc közé bármelyik világversenyen. Ez a magyaroknak sorozatban három világbajnokságon és a tavalyi Európa-bajnokságon is sikerült.
„Erre büszkék lehetünk, de sportolók vagyunk, nem itt akartunk megállni, feljebb akartunk lépni még egy lépcsőfokot. Itt volt a lehetőség, szerintem mindenki azért kézilabdázik, hogy ilyen meccsen játszhasson, ilyen hangulatban, ilyen téttel” – mondta a 196-szoros válogatott játékos, aki ezúttal három gólt szerzett.
Bóka Bendegúz szerint, miután öt perccel a vége előtt négy találattal vezettek, onnan már meg kellett volna oldaniuk, meg kellett volna nyerniük a mérkőzést.
„Nem tudom, mi történt az utolsó öt percben. Semmi nem jött össze nekünk, hiányzott egy sikeres védekezés és egy támadás” – közölte a Balatonfüredi KSE balszélsője.
A védelem egyik oszlopa, Sipos Adrián elmondta, nagyon felkészültek a horvátok öt-egyes nyitott és hatosfalas zárt védekezésére is.
„Ma az emberelőnyös támadásaink döcögtek, de egy remek csapattól kaptunk ki, remek hangulatban” – fűzte hozzá. A német bajnoki listavezető MT Melsungen beállója arra utalt, hogy horvát kiállítás esetén a magyarok a kapusuk lecserélésével kettős létszámfölényt alakítottak ki támadásban, de a hibákat az ellenfél rendre megbüntette és az üres kapuba lőtt.
„Sajnos a hajrában sorra kimaradtak a helyzeteink, sorra kaptuk a gólokat, nem tudtuk megállítani őket. Az én kiállításom is rosszkor jött. Szívós csapat a horvát, mindig visszajött, de a mi dolgunk lett volna, hogy pontot tegyünk a meccs végére” – vélekedett.
Bartucz László szerint nem a védelem egyik oszlopa, Ligetvári Patrik 45. percben kapott piros lapja miatt maradt alul.
„Ligetvári Patrik óriási szintet képvisel a védekezésben, viszont akik bejöttek a helyére, maximálisan beleadtak mindent, hogy ugyanolyan szinten tudják megoldani a feladatot. Az ő kiválása után sem változott semmi a védekezésünkben” – mondta az MTI-nek a Tatabánya kapusa.
Bartucz a világbajnokság elején nem volt tagja a 18 fős keretnek, a szakmai stáb múlt csütörtökön az Ausztria elleni középdöntő előtt cserélte be. Azon a találkozón, majd Katar ellen is csak egy-egy lövésre állt be, ezért nagy meglepetést jelentett, hogy a negyeddöntőt egy büntető kivételével végigjátszotta, és 14 védéssel zárt.
Elárulta, csak ma délben tudta meg, hogy ő áll majd a kapuban, ez Chema Rodríguez szövetségi kapitány és Porobic Haris kapusedző közös döntése volt.
A mezőny legeredményesebb tagja Ilic Zoran volt, aki 14 lövésből nyolc gólt szerzett. Az elmúlt napokban sokszor elhangzott a játékosok és a kapitány részéről, hogy nem szabad olyan gyengén, sok hibával kezdeni egy meccset, mint a csoportkörben és a középdöntőben többször is. Ilyen probléma ezúttal nem is volt, hiszen kimondottan jól kézilabdáztak a magyarok az első félidő nagy részében a horvátok nyitott védekezésével szemben.
„Nagyon jól felkészültünk erre a mérkőzésre, a korábban elkövetett hibákból nagyon sokat tanultunk, és ezt meg is mutattuk a mai meccsen” – magyarázta a HSV Hamburg jobbátlövője.
Felidézte: az első és a második félidőben is át tudták venni a vezetést, viszont az utolsó negyedórában jött Ligetvári piros lapja – fejre irányuló ütésért -, Sipos Adrián kiállítása, a sikertelen hét az öt elleni támadások és az üres kapuba kapott gólok. Ezeket kihasználva visszazárkózott a horvát csapat és a hangulat is fokozódott a – 15 500 nézőt jelentő – telt házas Arena Zagrebben.
Hozzátette, be kellett volna lőniük a ziccereiket, de a végjátékban már fáradtak voltak. A hazaiaknál kapuscsere volt, ami nagyon jól sült el, a védésekre alapozva pedig könnyű gólokat szereztek a horvátok.
„Mindenki csalódott és szomorú, hogy ilyen végjátékban kaptunk ki, de én büszke vagyok a csapatra, hogy hatvan percig küzdöttünk, és mindent megtettünk a győzelemért. Ilyen a sport, egyszer lent, egyszer fent” – nyilatkozta Ilic.
Ilyés Ferenc, a magyar szövetség elnöke a torna előtt azt mondta, a legjobb nyolc hely a világ közvetlen élmezőnyét, hiszen legalább 10-14 csapat van, amely mindig a negyeddöntőbe vágyik.
„Rendkívül csalódott vagyok, de gondolom, ezzel minden szurkoló így van, és talán a játékosok a legcsalódottabbak. Jó dolog, hogy a legjobb nyolc között vagyunk, de nem lehet tudni, mikor adódik legközelebb ilyen csoport, ilyen ág, és ilyen negyeddöntős ellenfél. Jó lett volna élni ezzel a lehetőséggel” – nyilatkozta az MTI-nek a játékosként kétszeres olimpiai negyedik helyezett balátlövő.
Hozzátette, az elmúlt két hétben lejátszott hét mérkőzésre büszkék lehetnek, a játékosok mindent beleadtak. Elismerte: ha egy nappal a mérkőzés előtt valaki azt mondja neki, hogy másfél perccel a vége előtt egy góllal vezetnek a magyarok, arra úgy reagált volna, hogy ez egy jó meccs, a játékosok elbírták a nyomást, „de a vége sajnos nem alakult jól, nagyon sajnálom”.
A magyarok – akiknek a negyeddöntőbe jutás volt a céljuk és végül nyolcadikok lettek – a csoportkörben 27-27-es döntetlent játszottak Észak-Macedóniával, majd Guineát 35-18-ra, Hollandiát 36-32-re győzték le Varasdon. A középdöntőben 37-30-ra kikaptak az Európa-bajnok franciáktól, aztán Ausztria ellen 29-26-ra, Katar ellen 29-23-ra nyertek.
Azt a rossz sorozatot ezúttal sem tudták megszakítani, hogy még soha nem győztek le házigazdát világ- és Európa-bajnokságon.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »