Megépül Magyarország legnagyobb autóbuszgyára

Új üzemcsarnokot épít Mosonmagyaróváron a Kühne Zrt., a csaknem félmilliárd forintos beruházást saját erőből valósítja meg az elsősorban mezőgazdasági gépek és autóbuszok gyártásával foglalkozó cég.

Süle Csaba vezérigazgató az MTI-nek elmondta: a már meglévő, több mint 10 ezer négyzetméter alapterületű csarnokot bővítik további 5600 négyzetméterrel. A vasbeton váz már áll, a tetőszerkezet készül, és a tervek szerint 2016 első félében fejezik be a munkálatokat. Az új csarnokban elsősorban az összeállított autóbuszok vázmunkáit végzik majd. Hozzátette: ezzel a mosonmagyaróvári lesz Magyarország legnagyobb autóbuszgyára.

A cég évente 100-120 járművet értékesítene

Süle Csaba közölte, a fejlesztéssel a helyközi személyszállítás piacának 2017-ben tervezett liberalizációjára készül fel a Credo buszokat 1999 óta gyártó magyar cégcsoport, a Kravtex-Kühne. Arra számítanak, hogy a kialakuló versenyhelyzetben meghatározó tényező lesz a szolgáltatók buszparkjának az életkora, várható tehát a fiatalítás, az új buszok beszerzése. A cég évente legalább 100-120 jármű értékesítését szeretné elérni.

Hírdetés

A mosonmagyaróvári Kühne Zrt.-nek közel 300 alkalmazottja van, ami lényegesen nem változott az elmúlt években. Az új csarnok megépítésével akkor várható jelentősebb dolgozói létszámbővítés, ha a termelési feladatok növekedése ezt majd indokolja – fogalmazott Süle Csaba.

Fejlesztés, megújítás, támogatás

A Kühne Magyarország legöregebb gépgyára, amely megtartotta eredeti profilját, a vállalat jövőre lesz 160 éves. Hozzáfűzte, hogy az évfordulóra bővítik majd a gépgyár saját múzeumát is.

A Kühne Zrt. legutóbbi jelentős fejlesztése a 2011-es autóbuszmodernizációs projekt volt, amelynek keretében megújítottak több járműcsaládot, valamint kifejlesztették az Econell, Inovell, Optinell busztípusokat. Emellett többek között új lézervágógépet, hegesztő berendezéseket és targoncákat vásároltak. A mintegy 450 milliós beruházáshoz csaknem 130 millió forint támogatást nyert a Kühne.

A Kühne Zrt. tavalyi nyeresége mintegy 370 millió forint volt, az értékesítés nettó árbevétele pedig közel 2,5 milliárd forintot ért el, míg 2013-ban valamivel több mint 2 milliárd forintot. A vezérigazgató elmondta: a cég árbevételi terve 2015-re minimális mértékű növekedést tartalmaz, amelyet várhatóan teljesíteni is tud.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »