„Megengedhető-e, hogy az ország élén egy korrupt gazember álljon?"

„Megengedhető-e, hogy az ország élén egy korrupt gazember álljon?"

Szilágyi György, a legerősebb ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az Elios Innovatív Zrt.-re utalva, emlékeztetett, hogy az egészet szervezetten, maffiaszerű-módszerekkel hajtották végre. Elmondta: normális országokban egy miniszterelnök egy ilyen súlyos esetben azonnal beadná a lemondását és nem történhetne meg, hogy a kormányfő lányának férje szervezett bűnözés gyanújába keveredik és az após a helyén marad.

A jobbikos politikus szerint ennél is többről van szó, mert a kormány több tagja részt vehetett az előkészítésben és a lebonyolításban, továbbá a Fideszhez köthető önkormányzatokban történtek a visszaélések. Orbán Viktor a legnagyobb felelőse az egésznek – hangoztatta.

Orbán Viktornak az emberek nem erre adtak megbízást – szögezte le Szilágyi György, aki szerint a miniszterelnöknek éppen ezért le kellene mondania, hiszen normális országokban egy miniszterelnök egy ilyen súlyos esetekben azonnal beadná a lemondását. „Orbán Viktor a legnagyobb felelőse ennek az egésznek” – tette hozzá.

A képviselő azt is mondta, ha a kormányfő nem mond le, akkor az áprilisi választáson dől el, ki kormányozzon: „Orbán Viktor mint egy korrupt gazember, vagy Vona Gábor, a tisztakezű politikus, aki rendet fog tenni az országban”.

Hírdetés

Szerinte ugyanis a választások tétje ez:

„megengedhető-e, hogy az ország élén egy korrupt gazember álljon?”

Szilágyi György azt is hozzátette: nem megengedhető, hogy „egy korrupt, csalásra épülő rendszerben éljünk, ahol nap mint nap hazugságokkal próbálják meg elfedni ezeket a korrupciós tevékenységeket”, „bemocskolni az ellenfeleket” és „becsapják az embereket”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »