Megemlékezett Budapest elfoglalásáról a román szélsõjobb

Megemlékezett Budapest elfoglalásáról a román szélsõjobb

Menetelést szervezett vasárnap délután Bukarestben a Calea Neamului (A Nemzet Útja) szervezet annak emlékére, hogy száz évvel ezelőtt vonult be a román hadsereg Budapestre, és Magyarország felszabadult a bolsevik rendszer alól – írja az Agerpres.

Az eseményen néhány száz népviseletbe öltözött személy vett részt.

A résztvevők zászlókat lengettek és olyan táblákat tartottak magasba, amelyeken többek között azt írta, hogy: „A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet”.

Hírdetés

Az egybegyűltek a Charles de Gaulle térről a diadalív érintésével a Győzelem (Victoriei) térre vonulnak.

Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului egyesület vezetője, aki eredetileg egy brassói fogorvos volt, azt mondta, hogy meghívták az eseményre a védelmi minisztérium és Magyarország bukaresti nagykövetségének képviselőit is. Ők azonban nem mentek el.

Tîrnoveanu egyébként már az úzvölgyi temetőbe szervezett, Hősök napjára időzített megemlékezésen is jelen volt.

A Calea Neamului szervezet az elmúlt években többször is részt vett a magyarság elleni akciókban, például ők szervezték a Székely Csaba által írt Nem éppen 1918 ősbemutatójának megzavarását Sepsiszentgyörgyön. (hírszerk)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »