Megelégelték a bajai civilek a fideszes karaktergyilkolást

Megelégelték a bajai civilek a fideszes karaktergyilkolást

Megelégelte a kormányzati arroganciát baja több köztiszteletben álló polgára is. És ennek nem átallottak a polgári nyilvánosság előtt is hangot adni. Ezt természetesen a helyi Fidesznek és a kormánypárthoz közeli propagandaoldal névtelen írójának szúrja a szemét. A Bajai Nemzeti Oldal nevű portálon először Dömény Jánost, a bajai Jelky András szakközépiskola igazgatóhelyettesét pécézték ki, mert O1G-jelvényt tett ki közösségimédia-oldalán szereplő profilképére. Majd Nyirati Klára, az ugyancsak városbéli Szent László Általános Művelődési Központ angoltanára következett. Az ő „bűne” az, hogy a Momentum helyi elnöke.

Az ominózus G-nap, illetve Simicska Lajos aznapi sajtónyilatkozatai óta mindenki tudja, mit is jelent az O1G, aki mást állít, az álszent. Semmivel sem rosszabb, mint azt skandálni, hogy „elkúrtuk” – mert valljuk be, 2006-ban mi sem a Mennyből az angyalt énekeltük –, és akkor még ahhoz nem is hasonlítottuk amikor a fideszesek „kereszténydemokrata” példaképe lovagkereszttel a vitrinében így nyilatkozik:

Helyi forrásaink szerint a bajai civilek úgy döntöttek, elegük van a helyi fideszesek pökhendiségét is. Közleményt adtak ki, melyben leszögezték, méltatlannak tartják a „köztiszteletben álló polgárok” támadását, melyet a „Fidesz-bérenc internetes propagandacsatorna indított”. Kijelentik, a Sikeres Bajáért Egyesület mint ellenzéki képviselőcsoport vezetői egységesen állnak ki értük, és kinyilvánítják, hogy „minden törvény adta és politikai eszközzel megvédjük őket és mindenkit, akit nemtelen módon, aljas szándékból a Fidesz és körei részéről rágalmazó támadás ér!”

A Facebookon is gyakorlatilag egységesen álltak ki a fideszes oldalon az ellenzéki véleményüket vállaló pedagógus asszony mellett. A fenti fideszes propagandaoldalon a Nyirati Klárát kipécéző poszt alatt számos kommnet jelent meg az angoltanárnő szakmai hozzáállását méltatva.

„Klára egy kiváló pedagógus. Angolt tanít és nem politikát. Az O1G az én véleményem is, de a G betű a gazember rövidítése is lehet. A fideSS szószólója Bayer. Ugye milyen szépen beszél az a gerinctelen féreg? Vagy vele nincs baja?” – írja egy hozzászóló.

Egy kétgyermekes édesanya ezt írta:

Hírdetés

„Kedves mineknevezzelek!

Mert újságírónak nem szeretném, mivel nyilván nem az.

Én mint Szent László-s szülő, akinek két gyermekét is tanítja Klára Nyirati, megjegyzem, szerencsére, elmondanám, hogy mi zajlik azokon az angol órákon. Nyelvoktatás. Méghozzá magas szintű, a gyerekek szerint érdekes, élvezetes. Klárihoz a gyermekeim szívesen járnak órára. Megszerettette velük az angol nyelvet, örömmel tanulják. A nagyobbik gyermekem neki köszönhetően három év alatt sikeres nyelvvizsgát tett, és most, közel az érettségihez, célja az, hogy nyelvtanár legyen ő is. Én hálás vagyok, hogy Klári lett a tanára mindkettőnek. Sokat köszönhetünk neki. Bár minden tanár ilyen lenne, mint ő! Szerencsére a Szent László bővelkedik a hozzá hasonló tanárokban.

Úgyhogy szégyellje magát mélységesen!”

Egy volt diák szintén hozzászólt:

Mint volt Szentlászlós diák, csak védeni tudom a tanárnőt, ugyan nem tanított, de többször volt nálunk helyettesíteni, egyetlen rossz szót nem tudok mondani és nem is hallottam róla az évek alatt sem a diákoktól sem a kollegáitól… (…) A kedves oldalvezetőnek pedig igencsak kijárna egy „leghűbb fideszes kutya” elismerés a gazdáitól.

Helyi forrásaink kiemelték, már több közös fellépése is volt a helyi ellenzéknek, és további akciók is várhatók Baján.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »