Megelégelte az összefogást a józsefvárosi baloldal

Megelégelte az összefogást a józsefvárosi baloldal

Karácsony Gergely, a baloldal főpolgármester-jelöltje az őszi önkormányzati választás kapcsán már kétszer bejelentette az ellenzék teljes fővárosi összefogását, ennek ellenére egyre több kerületben kerülnek szembe egymással a jelöltek. Újpest, Erzsébetváros, Ferencváros, Zugló és Csepel után Józsefvárosban is háború, hatalmi harc dúl a csalódott ­baloldaliak és a füstös szobákban kötött alkukban született „összellenzéki” jelöltek között. A VIII. kerületben a kormánypárti Sára Botond és a magát civilnek nevező Pikó András mellett a Baloldal jelöltje, Körmendi Gábor Attila volt szocialista politikus is ringbe száll a polgármesteri székért.

– Évek óta nézzük, hogy az ellenzéki pártok és szerveződések – marakodva a korábbi baloldali múlton – hogyan próbálják meg felosztani a még megszerezhető pozíciókat. Az értékek és a választói akarat egyáltalán nem számít, kizárólag a személyes politikai ambíciók, egy esetlegesen elérhető önkormányzati képviselői vagy külsős bizottsági hely, illetve az egyre szűkülő médiamegjelenések elérése jelenti a célt.

Nincs ez másként Józsefvárosban sem, ahol több mint egy évtizede küzdünk a tisztességes baloldal sikereiért, azonban mára az ellenzékiek játszóháza lett a VIII. kerület is – a fenti mondatok kíséretében jelentette be Körmendi Gábor Attila, hogy a Baloldal nevű formáció polgármesterjelöltje lesz az október 13-i önkormányzati választáson.

Egyre törékenyebbnek bizonyul a Karácsony Gergely által büszkén bejelentett szivárványkoalíció Fotó: Kurucz Árpád

A volt ­MSZP-s kerületi politikust a bejelentés után azonnal támadni kezdték az összellenzéki jelölt, Pikó András támogatói. Körmendi posztjára még Hajdu László volt XV. kerületi polgármester, a DK országgyűlési képviselője is reagált. Szerinte Körmendi hiteltelenné vált, és kizárta magát a közéletből azzal, hogy jelöltetni meri magát a választáson.

Környei Balázs András, a Momentum Mozgalom Rákoscsaba-Újtelepen induló egyéni jelöltje Júdásnak nevezte a volt szocialista politikust, aki viszont emlékeztette kritikusát, hogy tavaly Bács-Kiskun megyében, Kalocsán volt a Momentum országgyűlési képviselőjelöltje, s ekként távol maradt az ellenzéki összefogástól, amivel a kormánypárti jelölt győzelmét segítette. Erőss Gábor volt LMP-s politikus, a Párbeszéd elnökségi tagja, józsefvárosi képviselő pedig egyenesen álellenzékinek nevezte Körmendit.

Hírdetés

Az egységet számon kérő legabszurdabb kritikus viszont Pásztor Patrik volt, aki egy 2017-es debreceni időközi önkormányzati képviselő-választáson kevesebb mint öt százalékot ért el az MSZP színeiben.

Az „összellenzéki” trágár, mocskolódó lejárató kampány és a „baráti tűz” miatt Körmendi felszólította Pikó Andrást, hogy fegyelmezze kampánystábját. „Bízom abban, hogy Pikó András polgármesterjelölt vezetői alkalmatlansága miatt nem tudott az emberei, Erőss Gábor, Bálint Mónika, Nádori Lídia gyalázatos tevékenységéről vagy Camara-Bereczki magánakciójáról, ha viszont mégis tudomása volt a történtekről, akkor az erkölcsi alkalmatlanságát bizonyítja” – fogalmazott nyílt levelében a Baloldal jelöltje.

Csepelen közben tovább bomlott az ellenzéki „egység”. Azzal, hogy az MSZP lecserélte Takács Mónikát Erdősi Évára (Párbeszéd), kivívták a többi ellenzéki párt, a Momentum, a Jobbik és az LMP nemtetszését. Most egy exjobbikos helyi politikus, Pákozdi József jelentette be, hogy a Buckai Szövetség csepeli szervezetének nevében polgármesterjelöltként elindul az önkormányzati választáson.

Az Origó pedig tegnap arra hívta fel a figyelmet, hogy Győrben is megtört az eddigi viszonylagos ellenzéki egység. Kovács László, a helyi Jobbik-iroda exvezetője is bejelentkezett a polgármesteri székért, aki, miután nem került fel az ellenzéki összefogás listájára, a Civilek Győrért Egyesület szervezet színeiben fog indulni.

A Megmondó nevű Facebook-oldal úgy jellemezte az exjobbikos politikust, hogy ugyanúgy utálja a Fideszt, mint a másik csapat, csak ő legalább pár mondatot el tud mondani papír nélkül is. A DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik, valamint az LMP közös polgármesterjelöltje a Gyurcsány-párti Glázer Tímea.

Megegyeztek Soroksáron

Közös jelölteket indít Soroksár valamennyi egyéni választókörzetében a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP–Párbeszéd – jelentette be tegnap Bereczki Miklós (Jobbik), az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltje. Élő Norbert, a DK budapesti ügyvezető alelnöke úgy vélekedett, hogy az ellenzéki pártok történelmet csináltak az ellenzéki összefogás megvalósításával. A momentumos Kerpel-Fro­nius Gábor szerint a Soroksáron megvalósult együttműködés meghatározó hatást gyakorolhat a 2022-es országgyűlési választásokra is. Bereczki Miklós kérdésre válaszolva elmondta: a helyi megállapodás nyomán a közös jelöltek közül négyet a Jobbik, egyet-egyet pedig a többi ellenzéki párt állított. A kormánypártok soroksári szervezetének tagsága Bese Ferenc független polgármesterjelölt támogatásáról döntött, miután több fontos és a kerület jövőjét érintő kérdésben sikerült a két félnek megállapodnia. A Fidesz-frakció közleményében ismertette, hogy az egyhangú szavazással támogatott jelölt kinyilvánította: támogatja Tarlós István főpolgármestert, és kész vele együttműködni a főváros további fejlesztését illetően. A párt közölte: a kormány családbarát politikáját szem előtt tartva ösztönzik a fiatalokat, hogy Soroksáron alapítsanak családot, s ennek érdekében növelik a bölcsődei és óvodai férőhelyek számát.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »