Megduplázták a déli határt védő katonák számát

A kormány döntése értelmében megduplázták a déli határt védő katonák számát – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a határszakaszon a korábbinál lényegesen nagyobb a migrációs nyomás, Röszkénél kedd hajnalban egy áttörési kísérlet is történt, nyolcvanan támadtak a határra, öt ember át is tört, őket azonban elfogták, büntetőeljárás van folyamatban velük szemben, és ha a bűnösségük bebizonyosodik, kiutasításnak is helye van.

„A kormány elrendelte a déli határ megerősített védelmét, mivel a helyzet a korábbi két év viszonylagos nyugalmi állapotánál lényegesen rosszabb, és a nyomás a déli határon a következő időszakban is jelentős lesz” – mondta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy a balkáni migrációs útvonalon jelenleg is több mint 100 ezren tartózkodnak.

Ipari mértékű a joggal visszaélés a börtönviszonyokra hivatkozó kártérítési ügyekben

„Ipari mértékű a joggal való visszaélés a börtönviszonyokra hivatkozó kártérítési igényeknél” – mondta Gulyás Gergely.

A miniszter közölte: a bűnelkövetők eddig 12 ezer ilyen pert indítottak, és több mint 10 milliárd forintot pereltek ki a magyar államtól.

A kormány szerint ez visszaélés az európai és a magyar jogszabályokkal – közölte a politikus, hangsúlyozva, hogy a bűnelkövetők bizniszszerű pénzszerzési lehetőségeit meg kell szüntetni, ha pedig bármilyen jogcímen pénzhez jutnak, akkor lehetővé kell tenni, hogy az az áldozatoknak legyen kifizethető.

Hírdetés

Tájékoztatott továbbá: a kormány arra hatalmazta fel Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akár ideiglenes fogva tartási helyeket is megnyisson. Emellett több börtönépítés is folyamatban van, a jelenleginél körülbelül 1500-zal több férőhelyre lenne szükség – tette hozzá Gulyás Gergely.

A kártérítési jogszabályt az igazságügyi tárca vizsgálja felül, az Országgyűlés pedig a február közepi üléskezdés után dönteni fog az ügyben.

Nincs Magyarországon koronavírussal fertőzött beteg

Az eddigi adatok szerint nincs Magyarországon koronavírussal fertőzött beteg, a védekezéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll, és a tisztifőorvos akciótervet készít – közölte a tárcavezető.

Gulyás Gergely elmondta, a kormány szerdai ülésén meghallgatta a koronavírusról az országos tisztifőorvost, akit felhatalmazott a védekezés irányítására. Ő életbe is léptette a vírus elleni védekezésben követendő protokollt, ezért történt az, hogy a határon megállítottak egy Prágából érkező, kínaiakat szállító buszt, és megmérték az utasok testhőmérsékletét – tette hozzá.

Közölte azt is, hogy repülőtereken és az érzékeny belépési pontokon további technikai eszközök felszerelése várható, hogy kiszűrjék az országba lázasan érkezőket.

A miniszter beszámolt arról, hogy az Egészségügyi Világszervezet január 30-i adatai szerint világszerte 7 711-en fertőződtek meg a vírussal és 170-en haltak meg.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »