Megdőlt egy tabu Romániában

Ötven fő – szerda reggel már ennyi áldozata volt az október utolsó napjaiban a bukaresti Colectiv klubban bekövetkezett tűzesetnek. A tragédia komoly változásokat hozhat – pontosabban már hozott is – a román társadalomban: miután napokon át tízezrek mentek az utcára a nagyobb városokban és Bukarestben, megbukott a kormány, több embert letartóztattak a tűzrendészeti szabályok megsértése és hivatali visszaélés miatt, és elkezdték az összes szórakozóhely, illetve tömegrendezvényre alkalmas helyiség biztonsági felülvizsgálatát. És ami talán a legfontosabb: megdőlt egy tabu a romániai ortodox egyház mindenekfelettiségét illetően.

Induljunk el egy kicsit korábbról! Miközben a rendszerváltás előtti Romániában szó szerint üldözték az egyházakat, volt egy kivétel: a többségi ortodoxok. Ők megkötötték a maguk kompromisszumát a hatalommal, papjaik gyakran együttműködtek a hírhedt Securitatéval, és a jó kapcsolat megmaradt az úgynevezett forradalom után is a baloldali erőkkel. A papok sokszor kampányoltak a szociáldemokraták mellett, és a központi hatalom az úgynevezett hagymakupolás honfoglalás jegyében az ortodox egyházat használja fel arra, hogy a tömbmagyar vidékek szimbolikus tereit elfoglalja. Az elmúlt huszonöt esztendőben ezrével épültek vadonatúj templomok, monostorok, kápolnák Erdélyben: magyarlakta települések főtereire, nagy forgalmú helyekre, más felekezetek elhagyott templomainak helyére – akkor is, ha az adott térségben nem voltak hívők, akik a templomot és annak papját eltartanák. A beruházások mind a romániai adófizetők pénzéből folytak, és az állam nem volt szűkmarkú akkor sem, amikor például a székelyföldi ortodox püspökséget kellett megajándékozni addig köztulajdonban lévő szállodával, földterülettel, egyéb javakkal.

A románok előszeretettel nevezik magukat Európa egyik legvallásosabb népének, ezért a folyamat a többségi nemzetnek nem szúrt szemet. Nem nagyon zavarta őket az sem, hogy közben mérhetetlenül gazdagodott a papság – a vezetők méregdrága luxusautókkal jártak, aranyóra villant a papi ruha alól, s mivel nem kellett adót fizetni, mindenféle, az egyházi tevékenységgel nehezen összeegyeztethető vállalkozásba fogtak: ingatlanirodák, taxitársaságok és ki tudja, mi minden más nőtt ki a BOR (ez a román ortodox egyház román nyelvű elnevezésének betűszava) üzleti birodalmában. És persze Bukarestben zajlik a megaprojekt, az euró-tízmilliókba kerülő Nemzeti Megváltás katedrálisának építése, amely – minő véletlen – Ceausescu megalomán elképzelése, a brutális méretű Nép Háza közvetlen szomszédságában emelkedik majd.

Az Antena 1 televízió tényfeltáró riportja szerint a BOR Románia egyik leggazdagabb intézménye: hárommilliárd eurós vagyon fölött rendelkezik, évente további eurómilliókat kap a központi költségvetésből, és a papok is mindent megtesznek, hogy gyarapítsák az eklézsiát – a riportban megszólaltak olyan szegények, akiknek a pópa azt javasolta, vegyenek fel bankhitelt, hogy ki tudják fizetni szeretteik temetési költségét az egyháznak. A hit és a jövőbeli üdvözülés mértéke ugyanis kizárólag az lett, hogy mennyit fizettél be a templomnak – aki keveset, az biztosan elkárhozik.

Hírdetés

Ilyen körülmények között érkeztünk meg ahhoz a bizonyos péntek éjszakához a bukaresti Colectiv klubban. A tragédia sok sérülttel is járt, és ezekkel az esetekkel nehezen birkózott meg a román egészségügy. Ezt látva egyre többen tették fel a kérdést: vajon szüksége van-e Romániának a grandiózus Nemzeti Megváltás katedrálisára Bukarestben, és helyénvaló-e, hogy az országban nagyságrendekkel több ortodox templom épült az elmúlt évtizedekben, mint kórház? Az is valóságos népharagot váltott ki, hogy miközben az országban abszolút kisebbségben lévő katolikus egyház vezetője, Ioan Robu bukaresti érsek ellátogatott a Colectiv klubhoz imádkozni az áldozatokért és a sérültekért, az ortodox papok elkerülték a tragédia helyszínét arra hivatkozva, hogy őket senki sem hívta oda. Amikor – négy nappal a tragédia után – román újságírók Dániel pátriárkát megkérdezték, hogy az ortodox egyház miért nem küldött papokat a megemlékezésekre, megdöbbentő választ kaptak: az emberek a templomba menjenek, ne a klubokba! Az egyházi vezető szerint ők azért nem mentek el a helyszínre, mert szerették volna hagyni, hogy mások odaférjenek, és különben sem akartak szerepelni, ezért csak titokban imádkoztak.

A bicskanyitogató nyilatkozat után felrobbant a román internet, a hírtelevíziók pedig dühös híveket szólaltattak meg, aki szóvá tették: a halottak napján a temetőkbe igyekvőktől belépti díjat szednek, de ingyen a harangot sem húzták meg az áldozatokra emlékezve a szórakozóhelytől pár lépésre lévő templomban. Előkerültek a régi fotók is, amelyeken Dániel pátriárka egy festőhengerrel szentelte meg az egyházi rádió új stúdióját.

Az igazán sokkoló dolgok ezután következtek. Egyre több helyről derült ki, hogy a pópák a vasárnapi liturgián arról prédikáltak: a Colectiv klubban történt tragédia Isten büntetése volt az ifjúság erkölcsi eltévelyedéséért, és akik elevenen elégtek, megérdemelték a sorsukat. Ioanichie Voicu, egy Vrancea megyei monostor papja például arról beszélt: a társaikon segíteni akaró fiatalok a sátán szolgálata közben haltak meg, ezért nem nevezhetők hősöknek. Egy bukaresti elit gimnázium vallástanára pedig azt fejtegette a diákjainak, hogy a rockzene hallgatása közben az ördög hatalma alá kerülünk, ezért tilos az efféle szórakozás. Mások párhuzamot vontak a halloweenkultusz és a tragédia között – szerintük Isten jogos büntetése volt a tragédia, mert a koncertet pont erre a napra időzítették.

A fővárosi Alexandru Dimitrie Xenopol iskola vallástanára, Ioan Iscu szórólapokat osztott a diákoknak, amelyeken az volt olvasható, hogy a rockzene sátáni eredetű, és az a célja, hogy eltávolítsa a fiatalokat a kereszténység gyakorlásától. A propagandaszövegben az is szerepelt, hogy ez a zenei irányzat erőszakra és öngyilkosságra buzdít – bizonyítékként Paul McCartney, Mick Jagger és John Lennon szövegeit hozta fel. A vallástanár hozzáállása különösen annak fényében felháborító, hogy az iskola két diákja is súlyosan megsérült a tűzvészben (a hírek szerint egyikük azóta életét vesztette). Az eset nem egyedi: a szintén bukaresti Tudor Vianu számítástechnikai gimnázium vallástanára azt a feladatot adta a diákoknak, hogy képzeljék el, mit tett volna Szűz Mária, ha meghívták volna a Colectiv klubba vagy a kormányellenes utcai tüntetésekre.

Az óriási presztízsveszteséget érezve az ortodox egyház vezetője videoüzenetben kért elnézést egyháza késlekedéséért. Ez azonban csak olaj volt a tűzre, mert Dániel pátriárka ezen a felvételen is egy sértődött embernek tűnt, akit félreértettek. „Bocsánatot kérünk, ha egyes szavaink nem voltak kellőképpen eligazítók, vagy félreértették őket. Megértjük, hogy a mai fiatalok nemcsak közösségre vágynak, hanem arra is, hogy meghallgassák őket. A mi egyházunk azokat a fiatalokat is szereti, akik járnak templomba, és azokat is, akik nem” – mondta remegő hangon. A bukaresti román sajtó ma már arról ír, hogyan tudna lemondani a pátriárka. Dániel egyelőre annyit közölt: megrendült egészségi állapota miatt három hónapra visszavonul imádkozni.

Megdőlt egy tabu Romániában: immár lehet bírálni az ortodox egyházat is. Lassan talán megérik az idő arra is, hogy az előjogait is megnyirbálják.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »