Megdőlt az új fertőzések negatív rekordja/FRISSÍTVE: háromszéki járványhelyzet

Megdőlt az új fertőzések negatív rekordja/FRISSÍTVE: háromszéki járványhelyzet

A járvány kezdete óta egyetlen nap alatt ennyi új koronavírus-fertőzéses esetet nem igazoltak még: a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) mai jelentése szerint az elmúlt huszonnégy órában elvégzett majdnem 79 ezer tesztből 19 105 bizonyult pozitívnak.

Az esetszám közel 2 500-zal nőtt az előző naphoz képest, a tesztek pozitivitása is magas, meghaladja a 24 százalékot. Kovászna megyéből kiemelkedően sok, 76 új esetet jelentettek, ezzel Háromszék fertőzöttségi mutatója 1,79 ezrelékre emelkedett. A GCS ma 43 halálesetet regisztrált, ebből négy korábban következett be. A járvány újabb áldozatai közül hatan voltak beoltva, a hat beoltott elhunytból öten más társbetegségben is szenvedtek. Folyamatosan nő a kórházi kezelésre szorulók száma, most már közel öt ezer beteget kezelnek szakintézményben, 411-gyel többet, mint előző nap, a súlyos esetek száma pedig 17-tel emelkedve elérte az 547-et.

Hírdetés

A Kovászna megyei prefektúra tájékoztatása szerint az elmúlt nap folyamán négy haláleset történt Háromszéken, a járvány kezdete óta 590 személy halálát okozta a kór. Megyénkben a Covid-betegeknek fenntartott ágyak 17,37 százaléka foglalt. A hatóságok 404 aktív esetről tudnak Háromszéken, három település piros zónás: Árkos, ahol 8 fertőzött van (incidencia 4,64), Dálnok, ahol 4 eset van (4,26) és Bölön, 13 esettel (3,94). 36 közigazgatási egységben az incidencia 3 ezreléknél alacsonyabb: 4 eset Barátoson(2,85), 25 Baróton (2,78), 9 Nagyborosnyón (2,74), 27 Kovásznán (2,46),11 Kézdiszentkereszten (2,38), 149 Sepsiszentgyörgyön (2,34), 11 Baconban (2,31), 9 Zágonbárkányban (2,24), 10 Szitabodzán (2,06), 3 Nagyajtán (1,87), 36 Kézdivásárhelyen (1,81), 17 Bodzafordulón (1,80), 2 Eszteleneken (1,79), 4 Dobollón (1,78), 3 Kézdiszentkereszten (1,74), 3 Vargyason (1,74), 9 Gelencén (1,73), 6 Zabolán (1,29), 4 Bereckben (1,17), 2 Mikóújfaluban (1,13), 3 Gidófalván (1,12), 1 Kommandón (1,05), 1 Málnáson (0,99), 5 Zágonban (0,98), 5 Bardocon (0,97), 3 Szentkatolnán (0,90), 1 Nagypatakon (0,88), 4 Uzonban (0,86), 2 Sepsiköröspatakon (0,80), 2 Sepsibodokon (0,78), 1 Kökösben (0,67), 1 Lemhényben (0,55), 2 Csernátonban (0,49), 1 Illyefalván (0,48), 2 Előpatakon (0,36) és1 Ozsdolán (0,27). A többi 6 közigazgatási egységben egyetlen Sars-CoV-2-vel fertőzött személyt sem regisztrálnak.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »