Megdöbbentő riport arról, hogyan szavaztak át Ukrajnából, győzelemhez segítve a Fideszt

A nyilvánvaló választási csalás-gyanú ellenére senkit nem zavart, amikor egyetlen épületbe 20-30-40, vagy akár több ukrán-magyar kettős állampolgárt jelentettek be. Majd ezek az emberek egyetlen alkalommal jelentek meg Magyarországon;

a választás napján.

Már vasárnap beszámoltunk arról, hogy az ukrán határ mentén található Kispalád településen a helyiek fellázadtak a voksturisták érkezése ellen.

Aztán arról is írtunk, hogy a településen végül kimagasló volt a részvétel, közel 65 százalékos (országos átlag: 48,54%). A Fidesz-KDNP jelöltje, Magyar Barnabás óriási győzelmet aratott: a szavazatok 70 százalékát megszerezve nyert független ellenfelével szemben.

Hírdetés

Az RTL Klub Házon kívül című műsorának stábja a helyszínen követte végig az eseményeket, a riport döbbenetes erővel mutatja be azt a mini maffiaállamot, ami a határmenti kistelepüléseken a valóság;

zsarolások, bosszúhadjáratok, választási csalások – s mindez a helyiek szerint az önkormányzat vezényletével történik.

A riportban megszólalók között volt, aki szerint azért nem kap közmunkát, mert nem akarta, hogy ukrán-magyar kettős állampolgárokat jegyezzenek be otthonába, majd olyan is akadt, akitől a forgatás után vették el a munkát. Azt mondják, egy-egy idegen szavazatért 40-50 ezer forintot is adnak, pedig ezek a kettős állampolgárok tényleg csak papíron rendelkeznek magyar lakcímmel, valójában semmi közük a faluhoz, soha nem látták őket. Tehát szándékosan azért regisztrálták be őket egy magyar településre is, hogy (a megfelelő helyre) szavazzanak.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »