Megdöbbentő részletek: egy ember irányította a véres terrortámadásokat

A párizsi és brüsszeli terrortámadások újabb lehetséges kitervelőjét azonosították a hatóságok: a marokkói származású belga Oussama Atar a gyanú szerint Szíriából mozgathatta a szálakat – közölték kedden a nyomozáshoz közel álló források.

A 32 éves férfi az Iszlám Állam tagja, és a tavaly november 13-i párizsi, valamint az idén március 22-én elkövetett brüsszeli terrorcselekmények koordinálásában is részt vehetett.

Szíriából Oussama Atar – álnevén Abu Ahmed – az egyetlen olyan irányítója a támadásoknak, akit a nyomozás során azonosítottak – mondták a források.

A tavaly novemberi párizsi terrortámadásoknak 130, a március 22-i brüsszelieknek pedig 32 halottjuk volt.

Az Abu Ahmed álnév rövid idő alatt megjelent a nyomozati anyagokban, miután december 10-én Ausztriában kihallgatták az algériai Adel Haddadit és a pakisztáni Mohamed Uszmant. A két férfi 2015. október 3-án szállt partra Lérosz görög szigeten a menekültekkel együtt, ugyanakkor, amikor a magát a Stade de France francia nemzeti stadionnál november 13-án felrobbantó két öngyilkos merénylő.

Hírdetés

Adel Haddadi egy ideig tagadott, majd bevallotta, hogy őket bízták meg a párizsi merényletek lebonyolításával, és a titokzatos Abu Ahmed szervezte meg európai utazásukat Szíriából. Az algériai gyanúsított a nyomozók által megmutatott fotókon Oussama Atart azonosította, hogy feltehetően ő Abu Ahmed – közölte az egyik forrás.

Az Abu Ahmed név a belgiumi dzsihadista sejt által használt egyik rejtekhely közelében egy szeméttárolóba dobott számítógép adatainak feltárásakor is felmerült a nyomozás során. A nyomozók a gépen olyan beszélgetéseket találtak, amelyeket a terrorcsoport tagjai feltehetően Abu Ahmeddel folytattak, ezekben végrendeletekről és az akciók elkövetési módjáról esett szó – a nyomozáshoz közel álló egyik illetékes szerint.

Oussama Atarnak, a brüsszeli öngyilkos támadások során meghalt Bakraoui fivérek távoli unokatestvérének a neve évek óta ismert a terrorelhárítás előtt.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Robbanás történt egy lembergi lakóházbanRobbanás történt egy lembergi lakóházbanRovatok: KülföldTelepülés: VilágCímkék: külföld, terrorizmus, Iszlám Állam, merényletek Párizsban, brüsszeli robbantásokForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »