Megdöbbentő: Így szívatják a magyar autósokat az osztrák rendőrök

A legkisebb szabálytalanságért vagy műszaki problémáért is százezrekre büntetik a magyarokat az osztrák autópályákon. Már egy kőfelverődés miatt is járhat rendszámlevétel és brutális büntetés. A Heti Napló bemutatja a kiszolgáltatott magyar autósokat, akiknek rémálom lett egy határon túli kiruccanás.

Több olyan autóssal is találkozott a Heti Napló riportere, akiknek ugyanaz a problémája. Elindultak Ausztriába a kocsijukkal, haza viszont már nem jutottak. Legalábbis a saját autójukkal biztosan nem. Merthogy megállították őket az osztrák autópályán, bevitték őket egy úgynevezett rögtönzött ellenőrzőpontra, ahol spontán leműszakiztatták a kocsijaikat, majd mindenféle mondvacsinált hibát találtak azokon. Amivel alapvetően még nem is lenne akkora probléma, ha ezek után nem követelnének akár több ezer eurós bírságot a helyszínen és nem vennék le a rendszámot a kocsikról.

Attila egyik alkalmazottja például egy tréleren vitt még három autót. Megállították, majd kézifék-hibára hivatkozva levették a rendszámot, elvették a forgalmi engedélyt, és ezen felül 620 euróra, tehát majdnem 200 ezer forintra büntették meg a sofőrt. Ezt azonban hiába fizették ki ott helyben, nem kapták vissza se a forgalmit, se a rendszámot. Azt mondták a rendőrök, csak abban az esetben kaphatják ezeket vissza, ha ott, Ausztriában javíttatják meg a járművet.

„620 euró volt a büntetés, amit ott ki kellett helyben fizetni, mert addig nem kaptunk vissza semmi papírt. 1670 euróból megjavították az egy darab kéziféket. Haza kellett szállítanom az autót, és azóta nem dolgozik az autóm. Itt tartunk már majdnem 3 ezer eurónál. És négy hónapja nem dolgozik az autó” – mesélte a férfi.
Négy hónap kiesés pedig hatalmas érvágás a cégnek, merthogy addig napi szinten szállították a használt autókat. Neki abból a szempontból szerencséje van, hogy 10 ilyen járműve van, de akinek kisebb vállalkozása van 1-2 autóval, az egy ilyen eset miatt akár tönkre is mehet. Ja és a legdurvább az az, hogy Attila hiába javíttatta meg a kocsit, hiába szállíttatta haza: a forgalmit még a mai napig sem kapta vissza az osztrákoktól.

Hírdetés

Krasznai László pedig Bécsből tartott hazafele a frissen műszakizott autóján. „Odaadtam a papírjaimat, majd a rendőr mondta, hogy rendben van, ezt most nem adja vissza, hanem kövessem őt egy műszaki ellenőrzésre” – mesélte a Heti Naplónak. „Követtem őket egy udvarba, ahol láttam már, hogy nagyon sok magyar, román rendszámú teherautó, személyautó áll. Mondták, hogy ez nagyon rövid, 10 perces történet lesz” – tette hozzá.

Maga az ellenőrzés az tényleg 10 perc volt, csakhogy a végén elkezdték sorolni Lászlónak a hibákat és amikor már közel 200 ezer forintnak megfelelő eurónál járt a rendőr, akkor egy kicsit mondhatni ideges lett. Aztán amikor a rendszám is lekerült az autójáról, akkor meg még dühösebb. És hogy mi miatt nem közlekedhetett tovább egy métert sem a kocsi?

„Van egy kőfelverődés, ami mondjuk a kisujjam körmének a negyede, erre azt írta, hogy egy tömítetlenség és beázás. És mozog a lámpa. Ilyeneket írt, illetve, hogy lámpa hiba, de az autónak minden lámpája kiválóan működött és akkor rájöttem, hogy mi volt ez az óriási probléma: ez pedig a rendszámtábla világítás. Kettőből egy nem működött” – magyarázta. Neki szerencséje volt, mert a papírjait visszakapta és megkapta az engedélyt arra, hogy hazavontathassa a kocsit. Ugyanakkor ez újabb plusz költség: trélerrel hazahozni az autót további 110 ezer forint. Így László bécsi kiruccanása már több mint 300 ezer forintba került.

atv.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »