Megdöbbentő felvételek – eltűnt egy tó Boszniában

A jablanicai víztározó 1953-ban jött létre Boszniában a Neretva folyó felduzzasztásával. A vizét mindig is a Neretvára épített vízierőmű ellátására használták, de a vízszint nem csökkent olyan mértékben, hogy a közben életre kelt tó létét fenyegesse. A mesterséges tó körül varázslatos élővilág fejlődött az elmúlt évtizedekben, képeslapokra illő táj alakult ki, igazi horgászparadicsommá vált a környék.

A balkáni országok sajtója napok óta kongatja a vészharangot és ökológiai katasztrófáról beszélnek a tudósítások, hiszen a most napvilágra került képeken egészen drámai helyzet látszik. Januárban gyakorlatilag teljesen kiszáradt az egykor gyönyörű tó.

 

 

Boszniában, akárcsak Magyarországon, igen kemény hideget hozott a január. A helyi áramszolgáltató ezért növelte a termelést, és maximális kapacitáson pörgette az erőmű turbináit. A tó gyakorlatilag teljesen eltűnt a térképről. A Neretva persze újra feltölti majd, de az élővilágban hosszútávú kárt okozott a megnövelt áramtermelés. A tónak olyan pontjain, ahol akár 80 méteres is volt egykor a víz mélysége, most az iszapos fenék látható.

 

kép: Index.hr

Hírdetés

 

A mintegy 1400 hektárnyi felületű tó körülbelül 30 kilométer hosszú, legalább is így szokták meg a turisták és a környékbeliek. Halállománya gazdag, többek között ponty és pisztráng is él benne. A környezetvédők hivatalos adatokra hivatkozva azt állítják, hogy a vízszint ilyen drasztikus csökkentésével mintegy 2 millió példány pusztult el a legkülönfélébb halakból.

 

“Nem mondhatjuk, hogy nem keletkezett kár, de arról beszélni, hogy környezeti katasztrófa történt, egészen biztosan túlzás” – idézi az erőmű igazgatóját a horvát index.hr hírportál. Ramiz Zahirović, igazgató szerint a halak nem elpusztultak, hanem elvándoroltak, amikor a csapadékszegény, ám rendkívül hideg időszakban lecsökkent a vízszint a tározóban.

 

kép: Index.hr

 

A lap megszólaltatta Sanel Riđanović egyetemi oktatót, aki a mostari egyetem oktatója. Szerinte 20 év alatt állhat vissza az eredeti állapot, és az 50-es évek óta kialakul ököszisztéma óriasi károkat szenvedett.

 

hirado.hu
borítókép:


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »