Megcsapott minket a nyugati arrogancia kijózanító szele

Megcsapott minket a nyugati arrogancia kijózanító szele

Bő három hét telt el azóta, hogy napvilágra kerültek a nagy botrányt kavaró videófelvételek Jozef Chovanec haláláról, Nyugat-Európa azonban továbbra is hallgat. George Floyd tragikus esete kapcsán az Európai Parlament ilyenkor már elfogadott egy elítélő határozatot.

Egyértelmű a kettős mérce: az utóbbi esetben az Egyesült Államokról van szó, ahol a brüsszeli bürokratákkal rokon nézeteket valló politikai körök épp Donald Trumpot igyekeznek megbuktatni a végletekig meglovagolva az ott történt tragédiát.

A másik esetben a lenézett Közép-Kelet-Európa egyik (ráadásul V4-tag) országának állampolgára veszett oda, csakhogy akiket el kellene érte ítélni, az az EU fővárosának otthont adó állam vezetése. Belgiumban pedig a két éve regnáló ügyvivő kormányt épp most akarnák felváltani egy szocdem-liberális koalícióval, a mainstream nagy megelégedésére. Más szavakkal: a mi kutyánk kölykét már csak nem hozzuk nehéz helyzetbe holmi kelet-európai egyénke halála miatt. Még akkor sem, ha a gondatlanságból elkövetett emberölés a legenyhébb vád, ami ráfogható az esetre.

Nyugat-Európa úgy viselkedik, mintha a közép-kelet-európai férfi halála nem érné el az ingerküszöbét. A fősodratú médiumok tele vannak a leégett leszboszi migránstábor fotóival, de a szlovák férfi esetének követésére nem nagyon fordítanak energiákat. Ahogy az Európai Unió sem.

Hírdetés

Nem készül Sargentini-jelentés, nem indul hetes cikkely szerinti eljárás, nem indul jogállamisági vizsgálódás, nem hangzanak el kemény elítélő nyilatkozatok, nem hívták össze a LIBE-bizottságot, nem kiáltanak diktatúrát az eset eltussolása miatt, nem indult delegáció, hogy megregulázza a törvénytelenség határán táncoló belga hatóságokat.

Brüsszel az uborkák görbületétől a migránsok befogadásáig mindenben illetékesnek hiszi magát, a Chovanec-ügy kapcsán hirtelen mégis „tagállami feladat” az eset korrekt kivizsgálása.

Mi tesznek a belgák? Hisztérikusan a belga kormány elleni támadásnak minősítik még azt is, ha a szlovák fél kérdéseket tesz fel az üggyel kapcsolatban.

A dolog odáig fajult, hogy még az egyébként nyugat-orientált szlovák EP-képviselők is úgy döntöttek, nyomást fejtenek ki az Európai Parlamentre, hogy ha a Floyd-esethez hasonló határozat nem is születik, legalább vitázzanak a Chovanec-ügyről az októberi plenáris ülésen. Nem kell meglepődni, kényszer szülte helyzet: ha nem lépnek semmit, a Smer és az ĽSNS fogja kisajátítani a témát. Októberig pedig a belga szocdemeknek és a liberálisoknak is van ideje nyélbe ütni a koalíciós megállapodást.

Komjáthy Lóránt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »