Megcáfoltak egy nagy autós tévhitet

Megcáfoltak egy nagy autós tévhitet

A rendőrök megbüntették azokat a sofőröket Hird közelében a 6-oson, akik fényjelzéssel jelezték, hogy a közelben rendőrök mérnek – írta egy autós a Facebookon. A nagy figyelmet kapó bejegyzés szerint egy polgárőrautó továbbította azon autók rendszámát, akik a szemben haladókat figyelmeztették a traffipaxra.

A helyzetet a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetségének elnöke magyarázta el. Cseh László közölte, hogy a polgárőrök már húsz éve együttműködnek és tartanak közös ellenőrzéseket a rendőrökkel, ahol a rendszámfelismerő rendszer segítségével kiszűrik a problémás autókat – írta a bama.hu.

Hírdetés

A polgárőrautó szélvédőjére helyezik az android alapú, optikával ellátott mobiltelefont. A kocsiban egy-egy rendőr és polgárőr foglal helyet, akik a készülék révén ki tudják szűrni a forgalomból kivont gépjárműveket, a biztosítással nem rendelkezőket, a lopott kocsikat.

Egy akció során 1000-1500 gépjárművet ellenőriznek. Eddig még mindig akadt problémás gépjármű,
de eddig soha nem büntettek – és nem is fognak – a villogtatásért.
Cseh László elmondása szerint olyan már többször előfordult, hogy az autós nemtetszését kifejezve bemutatott a polgárőröknek. Egy olyan baranyai történetet is elmesélt, amikor a középső ujjával jelzett a polgárőrautó felé a sofőr, aki akkor még nem tudta, hogy rendszámfelismerő akció zajlik. Alig ment pár métert, mikor megállították, mert kiderült, hogy már rég lejárt a műszakija. A sofőr ekkor visszasétált, és elnézést kért a polgárőrtől és a rendőrtől.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »