Az egyik ismert elemzőintézet egy múlt héten publikált közvélemény-kutatás eredményeiből arra a következtetésre jutott, hogy „megbukott a Jobbik néppártosodása”. Mi a probléma ezzel az állítással?
Kezdjük azzal a tétellel, amit a szakma úgy szokott idézni, „egy mérés nem mérés”, s valóban nem ildomos trendet, főleg nem általános konklúziót levonni statikus adatokból (főleg úgy, hogy figyelmen kívül hagyják a kutatás hibahatárát az eredmények értékelésekor). Itt közbevetésként felmerülhetne, hogy egy másik intézet is hasonló számokat közölt a hétvégén a Jobbik támogatottságát tekintve, azonban a két – 1000 fő telefonos megkérdezésével végzett kutatás – adatai már csak azért sem erősítik egymást, mivel az egyik intézetnél most 25% a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes választókorú népesség körében, míg a másiknál 34% (kilenc százalékpontos különbség még módszertani okokkal sem magyarázható). Érdekességképpen azt is megjegyezhetjük, hogy egy hónappal ezelőtt az MSZP támogatottságát a közvélemény-kutatások minimum 10 éves mélypontra tették (a teljes választókorú népesség vonatkozásában az ezredforduló óta, a pártválasztók tekintetében 2010 óta nem volt olyan alacsony az MSZP támogatottsága, mint 2015 októberében), s csekély a valószínűsége, hogy a szocialisták azóta szárnyra kaptak. Vajon hihető, hogy – miképp az egyik hivatkozott közvélemény-kutatás mutatja – az MSZP egy hónap leforgása alatt majdnem megduplázta támogatottságát a teljes népesség körében? (A gyanakvóbb olvasók azt is találgathatják, melyik intézetnél erősebb a kormánypártok, melyiknél a szocialisták támogatottsága.)
Szintén fontos megállapítás lehet, hogy a néppártosodás sikere nagyban, de nem kizárólagosan a támogatottsági adatok alakulásának függvénye. (E helyütt megjegyzendő, hogy a most nyilvánosságra hozott adatok kontextusában a Jobbik számára legrosszabb forgatókönyv esetén a párt valahol a 2014-es országgyűlési választás szintjén áll támogatottságát tekintve.) Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy már a 2014-es országgyűlési választást megelőzően megindult a korábbi rétegpárt néppártosodási stratégiája (a kampány során ez még látványosabban megjelent), ami nélkül kétségesnek tűnt 20 százalékot meghaladó eredmény elérése a parlamenti választáson, és ugyancsak kevéssé valószínű, hogy a párt sikerrel aspirált volna egyéni képviselői mandátum megszerzésére időközi választáson (különösen a Dunántúlon). S akkor figyelmen kívül hagyunk még egy jelentős tényezőt: a Jobbik táborában megfigyelhető fluktuációt, a demográfiai, szociológiai csoportokban mérhető korábbi, a pártot „röghöz kötő” egyenlőtlenségek, jelentős torzulások mérséklődését (ezekről részletesen a következő elemzésünkben számolunk be), ami szintén a néppárti stratégia sikerének bizonyítéka.
Vona Gábor az Októberi gondolatokban ismét hitet tett a néppártosodás, az „új politikai közép” megteremtése mellett, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ez nem jelent középre húzást, elvi-eszmei meghasonlást a Jobbik számára, mely továbbra is elkötelezett értékei, programja mellett. Eközben a nemzeti párt sikerében ellenérdekelt politikai szereplők a néppártosodás kudarcáról beszélnek, s azon spekulálnak, hogy az általuk táplált negatív impulzus és vélelmezett belső törésvonalak vezethetnek-e pártszakadáshoz, a baloldalon is megfigyelhető fragmentálódáshoz. A néppártosodás két szempontból jelent veszélyt a jelenlegi hatalom számára: egyfelől a mediánszavazók megszólításával, megnyerésével összeomolhat a centrális erőtér, másfelől a Fidesz és a Jobbik szavazótábora közötti átjárás lehetősége komoly kihívást jelenthet majd a kormánypártok számára egy olyan időszakban, amikor a belpolitikai klímát a proteszthangulat uralja. A két néppárt (Fidesz, Jobbik) közötti stílusbeli közeledés (a Jobbik néppártosodásának megfelelő mérsékeltebb, szakszerűbb stílus, illetve a Fidesz Jobbiktól átvett kezdeményezései, radikális retorikája – pl. halálbüntetés kérdése, migrációs válsággal kapcsolatos álláspont és kommunikáció) a pártválasztók másodlagos preferenciáiban is erőteljesen megjelenik: míg a korábbi években a kormánypártok szavazótáborának 20-33 százaléka választotta volna másodsorban a Jobbikot, ez 2015 októberére rekordértékre, 42 százalékra növekedett.
A kormányzás minőségével, gazdasági és társadalmi hatásaival való elégedettség/elégedetlenség kritikus tényező lehet az elpártolás, átpártolás tekintetében – főként akkor, ha az érzelmi kötődés és az ideológiai, stílusbeli azonosulás lehetősége adott. A Jobbik júniushoz képest októberre támogatottságát tekintve mérsékelten gyengült ugyan, de az összes másodlagos mutató (elutasítottság, másodpreferencia, szimpátia) tekintetében kimagaslóan pozitív eredményeket könyvelhet el.
Az elmúlt években, de különösen a néppártosodás kezdete óta releváns mértékben növekedett a Jobbikot pozitívan megítélők aránya. A pártot negatívan megítélők aránya hullámzó képet mutat, de az októberi 29% az eddigi legalacsonyabb méréseink kezdete óta.
Kétségkívül igaz, hogy a migrációs kérdéssel összefüggésben idáig a Fidesznek állt a zászló, a kormánypártok radikális retorikája, az ideiglenes fizikai határzár kiépítése, és – különösen a párizsi merényletek után – a rendpártiság összeurópai szinten való hangsúlyozása sokak, így a Jobbik szavazóinak szemében is megfelelő hívószó lehet. Különösképp akkor, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a másodlagos pártpreferencia-mutatók alapján – miként láthattuk – elvileg lehetséges egy nagyobb mértékű átjárás a két jobboldali néppárt szavazótábora között, s veszélyhelyzetben ez a mozgás cselekvő pozícióban levő kormánypárt irányában erősebb. A helyzet azonban egyelőre nem ez. Ezt a korábbi mérések/méréseink sem igazolták vissza, s elég kevés a valószínűsége annak, hogy a Jobbik támogatottságában szeptemberhez képest nagyarányú változás következett volna be, miközben nem volt olyan belpolitikai botrány, ami a migránskérdés által tematizált légkörben átütő erejű változásokat hozhatott volna. Ha mégis napirendre került egy-egy botránygyanús ügy (pl. földárverések körüli anomáliák, különböző korrupciógyanús ügyek), az pont a kormánypártokhoz köthető. (Persze, e helyütt meg kell jegyezni, hogy a nemzetközi térben történő, jelentős külső esemény, amely itthon is félelmet, szorongást kelthet egyes választói rétegekben, politikai hatásait tekintve nehezen felbecsülhető).
A pártok támogatottságában megfigyelhető hullámzás a napi politikai csatározások velejárója, komoly következtetéseket csak trendekből vonhatunk le. A Jobbik által követett politikai stratégia sikerességét vagy esetleges kudarcát csak az idő igazolhatja vissza, mindazonáltal a párt számára pozitív visszajelzésként értékelhető, hogy a korábbi „szélárnyékban” történő haladás helyett egyre hevesebb támadások érik a kormányoldal részéről.
Kovács János
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
