Megbukott a balliberális svéd kormány

Telt ház volt hétfőn a svéd törvényhozás épületében, a járvány kezdete óta nem volt ilyen a stockholmi parlamentben. Minden képviselő elment arra a szavazásra, amelyen Stefan Löfven miniszterelnök és kabinetjének jövőjéről döntöttek – számolt be az M1 hétfő esti Híradója.

A 349 fős törvényhozásban, a Riksdagban a képviselők több mint fele szavazott a bizalmatlansági indítványra, amelyet egy jobboldali párt nyújtott be, de végül a kormányt kívülről támogató kis pártok, köztük a Baloldali Párt is megszavazott.

„Nem a baloldali párt mondott le a szociáldemokrata kormányról, hanem a szociáldemokrata kormány adta fel a baloldali pártot és a svéd embereket” – mondta a párt vezetője.

Hírdetés

A kormányválságot egy, a szociáldemokrata–zöld kabinet által benyújtott törvénytervezet okozta. A kormány ugyanis módisítani szerette volna az albérletekről szóló szigorú szabályozást úgy, hogy az új építésű lakásoknál a bérleti díjról közvetlenül a bérbeadó és a bérlő egyezzen meg egymással. Ez az ellenzék szerint emelné az eddig kiszámítható és megfizethető albérletek árát, amely már amúgy sem olcsó piacon.

A törvénytervezet ellen kisebb utcai megmozdulások is voltak Stockholmban. A baloldali párt múlt kedden azt kérte a kormánytól, hogy vonják vissza a tervezetet, vagy kezdjenek tárgyalásokat a bérlők egyesületével. Ezt nem tette meg a miniszterelnök, ami a bukásához vezetett.

„Függetlenül attól, hogy most mi történik, a pártom és jómagam másokkal együtt képesek vagyunk az ország vezetésére. Az elsődleges célom mindig is az volt, és az is lesz, hogy azt tegyem, ami  a legjobb Svédország számára” – mondta  Stefan Löfven svéd miniszterelnök. Bejelentette: egy héten belül eldönti, hogy lemond-e tisztségéről, vagy előre hozott választásokat ír ki a kormány.

A közvélemény-kutatások szerint a bal- és jobbközép tömb erőviszonyai kiegyensúlyozottak, vagyis az előre hozott választások nem hozhatnak egyértelmű eredményt. Emellett egy új kormány csak a jövő évi szeptemberi választásokig lehetne hatalmon. Ez volt az első eset Svédországban, hogy egy, az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány miatt a törvényhozás megvonja a bizalmat a miniszterelnöktől.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »