„Megbocsátunk és bocsánatot kérünk” – közös nyilatkozat a magyar-szlovák összetartozás jegyében

A szlovákiai Tunega, Púčik és Tesár Alapítvány (Nadácia Tunegu, Púčika a Tesára) és a magyarországi Charta XXI. Egyesület augusztus 15-én közös nyilatkozatban áll ki a magyar-szlovák összetartozás fontossága mellett. A „megbocsátunk és bocsánatot kérünk” gondolat szellemében lezártuk a múltbeli sebeinkből fakadó vitákat, és a kihívásokkal teli mai időkben az együttműködés fontosságát hangsúlyozzuk.

A Szlovákia korábbi európai biztosa, Ján Figeľ és Surján László, az Európai Parlament korábbi alelnöke által jegyzett nyilatkozat

Rámutat, hogy nem elég, ha csak az egyházi vezetők és a kormányok között létezik jó (bár olykor akadozó) kapcsolat és együttműködés. Fontosnak tartják, hogy a polgárok is ismerjék egymás kultúráját és közös történelmünket. Szorgalmazzák a határon átnyúló társadalmi kapcsolatokat. Javasolják, hogy a két kormány hozzon létre egy közös kulturális alapítványt a két nemzet közötti összetartozás erősítésére.

Hírdetés

A két szervezet tisztában van azzal, hogy kezdeményezésük nem az első, és aligha az utolsó próbálkozás, hogy a szlovák-magyar viszony lényegesen javuljon. Jó jelnek tekintik, hogy Szlovákiában egyre többen állítják, hogy nem volt ezeréves elnyomás, és magyarok körében is tudatosodik, hogy a történelmi Magyarország többnyelvű ország volt, amelyet többek között a szlovákok és magyarok együtt építettek, és ha kellett, együtt védtek meg.

Ez azonban nemcsak oktatási kérdés, azt javasolják, hogy a két kormány hozzon létre egy közös alapítványt a kulturális kapcsolatok fejlesztése céljából. Szeretnék, ha a jelenleginél több lehetőség nyílna a szomszéd ország nyelvének elsajátítására is.

A nyilatkozat magyar szövege ITT olvasható.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »