Megbírságolták a Duna House-t és az Otthon Centrumot

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a Duna House Holding Nyrt. (DHH) és az Otthon Centrum Holding Kft. (OCH), valamint a Duna House Franchise Szolgáltató Kft. (DHF) és az Otthon Centrum Franchising Tanácsadó Kft. (OCF) összehangolta árpolitikáját, egyúttal bizalmas üzleti információkat osztott meg egymással keresztértékesítési együttműködések keretében, a jogsértések miatt a versenyhivatal összesen 75 millió 680 ezer forint bírságot szabott ki a cégekre – közölte a GVH az MTI-vel kedden. Az eljárást követően a cégek átalakították folyamataikat – közölték a társaságok.

A GVH jogsértőnek találta a DHF és az OCH által a franchise hálózatok tagjainál alkalmazandó megbízási díjak meghatározását, azaz a minimum jutalékok alkalmazását, és a franchise partnerek működési területére vonatkozó korlátozásokat.

A versenyhatóság vizsgálata feltárta, hogy a két hálózat egyeztetéseket folytatott 2013 áprilisa és 2014 júniusa között a kizárólagos megbízásállományok megosztásáról – növelve a két hálózat bevételeit, és erősítve piaci pozícióikat.

A versenyhivatal megállapította, hogy a DHF és az általa létrehozott ingatlanközvetítői hálózat tagjai közötti, valamint az OCH és az általa létrehozott ingatlanközvetítői hálózat tagjai közötti szerződések meggátolták – vagy tiltással, vagy szankciók alkalmazásával – a franchise partnerek szabad árképzését, és megtiltották a megbízásfelvételt más franchise partnerek területén a DHF esetében 2003. és 2015., az OCH esetében pedig 2004. és 2015. között.

A GVH a kiszabott bírság alapösszegének megállapításához az egyes ingatlanközvetítői franchise-rendszerek működtetéséből származó díjak időarányos nettó összegét vette figyelembe.

Hírdetés

A GVH értékelte azt is, hogy az eljárás alá vont vállalkozások piaci részesedése jelenleg meghatározó az érintett piacon, bár a jogsértések kezdetén alacsonyabb részesedéssel rendelkeztek.

A jogsértés elkövetésének elismerése, azaz az egyezségi eljárásban való részvételük miatt a GVH a velük szemben alkalmazott bírságot a versenytörvény új, tavaly december 16-tól hatályos rendelkezései értelmében 30 százalékkal csökkentette.

A DHH a BÉT honlapján közzétett közleményében kifejtette: a GVH 2017. január 10-én sikeres egyezségi eljárás után csökkentett bírságot szabott ki a társaságra, valamint leányvállalatára, a DHF-re, amelynek összege csoportszinten 49,65 millió forint. A GVH határozatában méltányolta, hogy a Duna House szándéka nem jogsértés elkövetése volt.

A társaság hangsúlyozta: működési gyakorlatát a GVH által indított eljárást követően rövid időn belül úgy alakították át, hogy megfeleljen a versenyjogi szabályozásnak. Ennek eredményeképpen a határozat nem érinti a Duna House csoport jelenlegi működését, ideértve az Otthon Centrum csoporttal fennálló hatályos együttműködési megállapodását sem.

Az Otthon Centrum azt közölte: 2013 áprilisa óta működnek együtt a kizárólagos megbízások értékesítésében a DHH-val és hálózatával. A határozat szerint az együttműködés jelenlegi formájában nem kifogásolható. A 2013 áprilisa és 2014 júniusa közötti időszakban az együttműködés egyes elemei jogsértőnek minősültek, ám a versenyhivatal méltányolta, hogy a szubjektív szándék nem a jogsértésre irányult. Az Otthon Centrum a GVH vizsgálatának kezdetekor átalakította folyamatait, biztosítva a versenyjogi szabályoknak való megfelelést. Az együttműködés 2014 júniusa óta minden szempontból megfelel a jogi követelményeknek – szögezték le közleményükben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »