Megbénítják a határokat az EU-s rendszámú autók tulajdonosai

Becslések szerint 400 ezer külföldi rendszámú, öreg autó fut Ukrajnában, ezek tulajdonosai ötnaponta arra kényszerülnek, hogy átlépjék a határt. Helyzetük megoldására Kijev felemás jogszabályt alkotott.

Ukrajnában évek óta súlyos probléma a külföldi rendszámú autók ügye, hisz becslések szerint legalább 400 ezer ilyen jármű rója az ottani utakat. Akinek kevés a pénze, s valamelyik EU-s országgal határos régióban él, az a szomszédban egy-két ezer euróért vásárol magának matuzsálemi járművet, amelyet nem regisztrál. Így azonban csak öt napig lehet az ország területén, utána ki kell lépnie, s újból bejönnie, ezért hatalmas sorok vannak a határátkelőkön.

A legutóbbi ilyen demonstráció alkalmával gyakorlatilag megbénították Kijev közlekedését, s azzal fenyegetődztek, hogy mindaddig maradnak, amíg a kormány és a parlament nem hoz döntést az ügyben. A kijevi kabinet és a törvényhozás tagjai attól tartottak, hogy újra valamiféle sátortábor nő ki a kormánynegyedben, ezért még mielőtt a szeptemberig tartó nyári vakációra vonultak volna, sietve elfogadtak két törvénytervezetet, amely a külföldi rendszámú autósok problémáját hivatott rendezni. Ám hiába az első olvasatban elfogadott törvénymódosítás, nem lesz olcsó mulatság az ilyen autók honosítása Ukrajnában.

Az új vámügyi jövedéki adó alapkoefficienssel számol, a végösszeg pedig három tényezőtől függ: attól, hogy benzin- vagy dízelmotorról van-e szó, a motorűrtartalom nagyságától és a jármű életkorától. Benzineseknél 50 eurós az alapkoefficiens, gázolajjal működő kocsiknál 75 euró. Ezt az ötven vagy hetvenöt eurót meg kell szorozni a köbcentimutatóval: ezer egységenként kell számolni 50 vagy 75 eurót. Például egy kétezer köbcentis benzinmotornál ez 100 euró, egy 1600-as dízelnél 120. E számot még meg kell szorozni a jármű éveivel. Így aztán egy ötéves, kétliteres benzines motorral szerelt kocsi vámadója 500 euró, míg egy 1,6 literes, tízéves dízelautóé 1200.

Hírdetés

Ráadásul ez csak a jövedéki adó, amelyhez a regisztrációs folyamat során hozzájönnek még más költségterhek is, tehát a végösszeg nyilván magasabb lesz.

ám így már nem is annyira kedvezményes a szóban forgó lehetőség: egy Euro 5-ös kategóriájú autónak a behozatala ma is körülbelül háromezer euróba kerül. Ki fizetne ugyanennyit egy vén csotrogányért? A demonstrálók abban bíztak, hogy egy egyszeri, maximum 500 euróig terjedő összeg fejében „ukránosíthatják” kocsijaikat, mint ahogy az példának okáért a szomszédos Moldovai Köztársaságban történt.

A későbbiekben a tranzitszabályok megsértése hatalmas bírsággal járhat. Aki csak egy nappal lépi túl az ötnapos szabályt, az csupán enyhe büntetést kapna, de egy teljes hónapos csúszás már akár 170 ezer hrivnyába (6540 dollár) is fájhat, sőt bírósági végzéssel a kocsit is elkobozhatják. Mintegy 1300 dollárra büntetnék azokat, akik a magánhasználat céljából behozott autójukat taxizásra használnák.

Fontos megjegyezni, hogy ez a tranzitos probléma nem érinti azokat az autótulajdonosokat, akik egy EU-s ország útlevelével (például a kárpátaljai magyarok) juttatták be járműveiket Ukrajnába. Az így behozott autók megszakítás nélkül egy évig lehetnek az ország területén.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »