Megállítható-e Merkel pusztítása, avagy megmenthető-e még Európa?

Megállítható-e Merkel pusztítása, avagy megmenthető-e még Európa?

December 7-én Hamburgban a CDU új vezetőt választ a Helmut Kohlt eláruló Angela Merkel helyére. Az új pártelnök feladata nem több és nem kevesebb, mint megmenteni a merkeli végpusztítástól azt az Európát, amit Kohl épített!

Amikor 1973-ban, a szinte reménytelen helyzetben lévő CDU elnökévé választottak egy bizonyos Helmut Kohl nevű ambiciózus politikust, csak nagyon kevesen gondolták, hogy ez az esemény végül világtörténelmi jelentőségű lesz. Ám Kohl nem azzal írta be magát a történelem nagykönyvébe, hogy 9 évnyi keserves küzdelem után, 1982-ben végre sikerült a szociáldemokratákat ellenzékbe küldve megszereznie maga és a CDU számára a kancellári posztot, hanem azzal, hogy megteremtette a német egységet. És a franciákkal összefogva megmentette Európát a káosztól, megteremtette a modern, keresztény értékeken nyugvó, gyarapodó Uniót.

Könnyen lehet, hogy évtizedekkel később ugyanilyen történelmi jelentőségű eseménynek tartják majd a CDU december 7-i pártelnökválasztását. A Kohl utáni időszak, amelyet Angela Merkel neve fémjelez – végre – lezárul. Az évek óta egyre bénultabban veszteglő párton máris mutatkoznak az újjáéledés jelei. A lehetséges pártelnökök olyan tételeket mondanak ki, amelyek technokrata-liberális Merkel idején elképzelhetetlenek voltak. És ez ad reményt arra, hogy a CDU végre ismét felnő történelmi feladatához, végre ismét Németországért, a németekért, és Európa jövőjéért harcol majd.

Megalapozott a remény arra, hogy a CDU, amelyet Adenauer és Kohl tett naggyá, letér a balos-liberális merkeli útról és visszatalál a kereszténydemokrata tradícióihoz, gyökereihez.

Helmut Kohl fölemelte Angela Merkelt, kiemelte az NDK-s jövőtlenségből és a miniszterévé tette. Azt az Angela Merkelt, aki később elárulta és politikailag hátbaszúrta. Ha valaki, hát Kohl jól ismerte Angela Merkelt. 2011-ben sajnos látnoki módon írta Merkelről, hogy

Hírdetés

„lerombolja azt az Európát, amit én építettem!”

Nos, december 7-én Hamburgban a CDU új vezetőt választ a Kohlt eláruló Angela Merkel helyére. Az új pártelnök feladata nem több és nem kevesebb, mint megmenteni a merkeli végpusztítástól azt az Európát, amit Kohl épített!

https://almafroccs.blogstar.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »