Megállapodott a kormányprogramban a formálódó cseh kormánykoalíció

Megállapodott a kormányprogramban a formálódó cseh kormánykoalíció

Véglegesen megállapodott a leendő kormány programjáról a formálódó cseh kormánykoalíció, amelyet az Andrej Babiš vezette az ANO mozgalom, a SPD és a Motoristi sobě (Motorosok) párt szövetsége alkot – jelentette be szerdán a tárgyalások után Karel Havlíček, az ANO első alelnöke.

A három párt közös jelöltje a Képviselőház (PSP ČR) elnöki posztjára Tomio Okamura, az SPD vezetője lesz. Havlíček elmondta:

  „A koalíciós tanács véglegesen egyezségre jutott a programról. Nincsenek vitás pontjaink, csupán néhány részletet pontosítottunk. A program 100 százalékban kész.”

A koalíciós szerződést hétfőn írják alá, majd nyilvánosan bemutatják a programot még a parlament alakuló ülése előtt.

Hírdetés

Alena Schillerová, az ANO alelnöke hozzátette, hogy a pártok a képviselőház vezető posztjairól is tárgyaltak, és megegyeztek a jelölésekről, méghozzá: Tomio Okamura (SPD) – elnök, Patrik Nacher (ANO), Jiří Barták (Motorosok), valamint az ellenzék részéről Jan Skopeček (koalíció SPOLU) és Vít Rakušan (STAN) – alelnökök.

Schillerová ugyanakkor megjegyezte, hogy Rakušan jelenleg még belügyminiszter, így összeférhetetlenség miatt addig nem választható meg, amíg hivatalban van – a poszt tehát átmenetileg betöltetlen maradhat.

Okamura a sajtónak azt mondta, hogy megtiszteltetésnek tartja a jelölést, de „majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok”. A tárgyalásokat konstruktívnak és pozitívnak nevezte, hozzátéve, hogy a felek között egyetlen kérdésben sincs vita.

Petr Macinka, a Motorosok elnöke szintén tárgyszerűnek és hatékonynak értékelte az egyeztetéseket. Arra a kérdésre, hogy pártja továbbra is Filip Tureket jelöli-e külügyminiszternek, nem kívánt konkrét választ adni.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »