Idén szeptember 3-án tartották az immár hagyományos szőlőmegáldást az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) kőlyuktetői Kísérleti Szőlőültetvényén. A szőlőfürtöket Novák István delegált általános rektorhelyettes áldotta meg, Isten áldását kérve a termésre és a szüreten munkálkodó emberekre egyaránt.
Az egri katolikus egyetem évek óta megrendezi a szőlő megáldásának ünnepi eseményét, amely nem csupán egy vallási szertartás: ez az ünnepi alkalom a természettel való kapcsolat, a közösségi összetartozás és a jó termésbe vetett remény szimbóluma.
Novák István atya rámutatott: azért fontos megáldani a szőlőbirtokot, mert az Ószövetség szerint hiábavaló az ember fáradozása, ha nem kíséri azt az Úr áldása. „Egy keresztény, katolikus egyetem szőlőbirtokán dolgozók esetében, ahol a fizikai munka mellett a szélsőséges időjárás is próbára teszi a termést, hívőként nem csupán a szerencsére bízzuk a siker eredményét, hanem kérjük az Úr áldását. Minden ültetés, aratás és szüret alkalmával megemlékezünk azok munkájáról, akik részt vettek a folyamatban, és azokról is, akik továbbviszik az Úristen által ránk bízott feladatot. Emellett hálát adunk az Úr segítségéért, hiszen hitünk szerint a megvalósult eredmények közös erőfeszítés és az Ő áldása által születnek: az emberi munkálkodás és az Úr kegyelmének együttese teremti meg a sikert” – mondta a rektorhelyettes.
A hagyomány szerinti áldáskérésen jelen volt Ruszkai Csaba, a Kutatási és Fejlesztési Központ főigazgatója és Molnár Ádám, az EKKE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet birtokigazgatója is.
Fotó: Nagy Adri; kiemelt kép: Csorba Kitti/heol.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


