Fél évezreddel a sorsfordító mohácsi ütközet után augusztus 29-én ünnepélyes állami és egyházi tiszteletadás mellett helyezték végső nyugalomra azt a tíz katonát, akiknek a maradványait a csata után kivégzett csaknem kétezer áldozat tömegsírjaiból emeltek ki. Az 500. évforduló alkalmából átadták és megáldották a nemzeti emlékhely új kápolnáját és osszáriumát is.
Délután az egykori csatatér közelében, a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen zárt körű állami és katonai megemlékezést és tiszteletadást tartottak a miniszterelnök, több miniszter, országgyűlési képviselők, intézményvezetők és további több tucat meghívott, valamint honvédek, hagyományőrzők részvételével.
A ceremónia kezdetén Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter beszédében azt emelte ki, hogy Mohács nemcsak a veszteség, a nemzeti megrendülés és a széthullás jelképe, hanem a bátorságé, az önfeláldozásé és a helytállásé is.
A II. Lajos király rekonstruált zászlóival borított koporsók nevesítetlen, de el nem feledett hősök maradványait őrzik, melyeket a kápolna altemplomában helyeztek végső nyugalomra, így fél évezred után végre megadták a keresztény végtisztességet számukra, szimbolikusan pedig minden a csatában elesett vagy utána kivégzett áldozatnak.
Berta Tibor tábori püspök így imádkozott a gyászszertartáson:
„Kérünk, Istenünk, hallgasd meg könyörgésünket a Boldogságos Szűz Mária és az összes szentek közbenjárására! Ez a kápolna, amelyet neved tiszteletére szentelünk, legyen a kegyelem és az üdvösség háza, ahol megemlékezünk ezentúl mindazokról, akik 1526-ban, a mohácsi csatában életüket áldozták hazánkért. Kérünk, Urunk, az ég minden áldásával áraszd el ezt a kápolnát és annak oltárát, hogy szent hely maradjon mindenkor, és Krisztus áldozatára állandóan készen álljon. Az egybegyűlt hívek hősi halottainkra emlékezve itt ünnepeljék a húsvét szent titkát; táplálja őket a halottaiból Föltámadott Krisztus igéje és testének vétele. Minden vigasztalás Istene! Te azt akartad, hogy egyszülött Fiadat, Jézus Krisztust új sírba temessék, hogy abból támadjon fel mint a halál legyőzője, és felajánlja nekünk a feltámadás zálogát. Kérünk Urunk, hogy ez az elhunyt hőseink nyughelyéül készített altemplom áldásod erejéből a nyugalom és a remény helye legyen. Itt nyugodjék az elhunyt hősök porladó teste békében, amíg Fiad dicsőséges eljövetelekor feltámadnak. Itt ébredjen örök remény az élők lelkében. Innen szálljanak föl a neked kedves imák és könyörgések a Krisztusban nyugvókért, és amelyek vég nélkül dicsérik irgalmasságot. Krisztus a mi Urunk által.”
Az esemény zárásaként a miniszterelnök, a honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselők és több intézményvezető helyezett el koszorúkat az emlékhelyen feltárt tömegsíroknál.
A Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen végzett gyászszertartás itt tekinthető meg:
*
Szakrális terekkel újult meg a mohácsi emlékhely
A hazai épített környezettel és műemlékvédelemmel foglalkozó szakmai műhely, a Hely.hu építészeti és örökségvédelmi portál nemrég megjelent cikke részletesen bemutatta a Mohács 500 program beruházásait.
A nagyszabású fejlesztéssorozat keretében a városi terek mellett a térségi infrastruktúra is megújul, ezek a munkálatok a következő években is folytatódnak. A sátorhelyi emlékpark átépítése a kivitelezési munkák felgyorsulásával 2026 augusztusára, éppen az 1526-os ütközet 500. évfordulójára készült el.
A mintegy 5 milliárd forintos beruházás legfontosabb szimbolikus és lelki középpontja az újonnan felépült emlékkápolna és a hozzá tartozó altemplomi osszárium.
A megáldott kápolna, altemplom és a hősök fala Vadász Bence és Vadász Balázs építészművészek munkája. Az emlékkapolna tornya szakrális és szimbolikus üzenetet hordoz: a tetőfelület mázas kerámia fedése – melyet Nagy Márta keramikusművész tervezett és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra készített – emléket állít a csatában elesett 14–16 ezer magyar, cseh, bajor, horvát, lengyel, szerb, bosnyák, spanyol és pápai harcosnak. A különböző árnyalatú zöld cserepek a névtelen hősi halottakat reprezentálják. A kiegészítő színek a csatamezőn elesett vezetőket idézik: a borostyánsárga és barna cserepek a 16 zászlósúrnak, a vörösek az 5 püspöknek, a kékek a 2 érseknek állítanak emléket. A tető északi, fő oldalán tündöklő egyetlen aranyszínű cserép pedig maga a király, II. Lajos emlékét hordozza.
A kápolna belső terét tartó ívelt fa bordázat egyszerre idézi meg az emberi bordakosár védelmező ölelését és a túlvilági átkelést szimbolizáló hajótestet, míg a tetőhéjazat hasadékain átszűrődő fény a történelmi sebek mellett a keresztény feltámadás reményét vetíti a mélyben nyugvó hősök altemplomi osszáriumára.
A kápolna mögött felállított Hősök fala az azonosítható áldozatok neveinek megörökítésével ad személyes méltóságot az áldozatoknak.
Forrás és fotó: Honvedelem.hu, Nemzeti Örökség Intézete, Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


