Megáldották a felújított balsai Magyarok Nagyasszonya-templomot

Megáldották a felújított balsai Magyarok Nagyasszonya-templomot

Magyarok Nagyasszonya-búcsút ünnepeltek október 12-én Balsán, a felújított római katolikus templomban. Az ünnepi szentmisét bemutatta és a templomot megáldotta Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. Az ünnepi eseményen Nagy Csaba, az egyházközség plébánosa, valamint Ferenczi Richárd, Nyíradony plébánosa is jelen volt.

Ferenczi Richárd 2015-től 2024 augusztusáig volt a gávavencsellői, így a balsai egyházközség plébánosa is, a felújítási munkálatok az ő szolgálata alatt kezdődtek el, és Nagy Csaba, az egyházközség jelenlegi plébánosa idején fejeződtek be.

Bosák Nándor püspök homíliájában két fontos gondolatot adott át az ünneplő közösségnek: a templom védőszentjéről, a Boldogságos Szűz Máriáról szólt, másrészt a templom megújításáért kifejezett hálaadásról, amelyben kérjük a kegyelmet, hogy a mindennapi életünkben is megerősíthessük az Istenhez és a Szűzanyához való ragaszkodásunkat.

Isten Fia emberként akart a világra jönni, és ehhez a Szentlélek Máriát kérte, hogy mint édesanya fogadja a földre szállt Üdvözítőt. A főpásztor a Szűzanya által kapott isteni ajándékra irányítva a figyelmet. Az evangéliumban Jézus születésének a hírüladásából idézett (Lk 1,26–37), majd kifejtette, milyen hatalmas ajándék, hogy Mária ezt a feladatot kapta.

„Minden édesanyaság nagy ajándék, Mária által pedig az egész emberiség kapta meg a földre szállt Üdvözítőt. Ezért meggyőződéssel valljuk és hirdetjük, hogy a Szűzanya a mi mennyei Édesanyánk. Az ő igazi, gondoskodó szeretete erőt és bátorságot ad az életünkhöz” – fogalmazott Bosák Nándor püspök, majd a legkedvesebb imádságunkról, az Üdvözlégy Máriáról beszélt, amelyben ugyanazon szavakkal köszöntjük a Szűzanyát, mint Gábor arkangyal, és annak elmondásával belehelyezkedünk, beleállunk abba a nagy isteni ajándékosztásba, amelyet Isten elgondolt az emberiségről. Fia emberként jött közénk, hogy az életünket a földhözragadtság állapotából felemelje egy magasabb szintre, a mennyország szintjére.

„A Mária-tisztelet segít bennünket abban, hogy életünk eseményeiben mindig tudjuk, hogy kihez igazodjunk, kitől kérjünk segítséget. A Szűzanya anyai szeretete velünk van, és ez megerősít bennünket abban is, hogy az életünket méltóvá tegyük az istengyermekségre, amelyet a keresztségben kaptunk.”

Hírdetés

A püspök ezután a kőből épült templomról és annak szerepéről, valamint életünk templomáról fejtette ki gondolatait. A szenteltvíz az Istentől jövő ajándékot akarja megerősíteni bennünk a templom megszentelésekor is. A templom Isten háza az emberek között, amely tornyával fölfelé mutat; erőforrás, és állandóan figyelmeztet bennünket életünk igazi céljára. Isten nemcsak a kőből épített templomban akar velünk találkozni, hanem azon keresztül kapcsol bennünket önmagához.

A templom az evangélium hirdetésének, valamint az Eucharisztiában jelen lévő Üdvözítőnk jelenlétének a helye. Valljuk és tudjuk, hogy az Úr Jézus az utolsó vacsorán keresztáldozatának ajándékait belerejtette az Oltáriszentségbe. Amikor a pap a kenyeret és a bort átváltoztatja Krisztus testévé és vérévé, és mi magunkhoz vesszük őt, akkor az életünk belekapcsolódik ebbe az isteni dimenzióba.

Az ünnepeink során széppé tesszük, élettel töltjük meg újra és újra templomainkat. Azonban a templom csak eszköz arra, hogy az életünket fölemelje. Azzal, hogy keresztények, Isten gyermekei vagyunk, az életünk templomát is újra és újra megújítjuk; széppé, tisztává, életről szólóvá tesszük; hitünket követjük Isten törvényeinek megtartásával, igazodva a tízparancsolathoz, az evangéliumban elhangzott tanácsokhoz, hogy az életünk mindig fölfelé igazodjon.

A templom megújulásakor hálát adunk, és Isten segítséget, bátorítását kérjük, hogy a tőle kapott ajándékunkat megújítva, megerősödve új hittel, új szeretettel, új odaadással folytathassuk életünket. Ez lesz igazi méltó ünneplése a földi templomnak és méltó tisztelet a Szűzanya iránt, aki példaképünk és segítőnk – zárta elmélkedését Bosák Nándor püspök.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »