November 19-én, vasárnap Kovács Gergely gyulafehérvári érsek megáldotta a Brassótól 17 kilométerre fekvő Barcaföldvárhoz tartozó Téglagyár-telepen, a régi imaház helyén épült új, Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére emelt kápolnát. Az ünnepi eseményen a főpásztor felszentelte a kápolna harangját és oltárát.
A barcaföldvár-téglagyári kápolna története akkor kezdődött, amikor az 1970-es években a csíki származású Bene László és felesége a saját lakásuk egyik szobáját felajánlva lehetővé tették, hogy ott a katolikus gyerekeknek hittanórákat tartsanak és a téglagyári katolikus közösség a szentmisét megünnepelhesse. Egy ilyen lépéshez az akkori kommunista Romániában bátorság kellett, de főleg erős hit. A Bene család házának egyik szobája havonta két alkalommal istentiszteleti hellyé változott, ahová a brassó-belvárosi káplánok jártak a lelkipásztori feladatokat ellátni.
A családi háznál való misézés az ősegyház gyakorlatát, hangulatát idézte, amelyet a Szentírás így örökített meg:
Bizonyára sok kegyelem áradt ki a szentmiséken keresztül az ott élőkre, segítve őket, hogy hordozzák az élet keresztjeit.
1987-ben az egyházközség megvásárolta a házat és a hozzá tartozó telket, amely 2022 októberéig szolgálta a közel száz lelket számláló téglagyári katolikus közösséget. Az utóbbi években egyre jobban láthatóbbá vált, hogy az imaház, amelyet csak a ház oldalán lévő fakereszt emelt ki a főút mellett sorakozó többi épület közül, alapos felújításra szorul. Ezért a közösség elhatározta, hogy rendbe teszi, és lehetőség szerint egy kisebb tornyot is csináltat, a toronyba harangot öntet.
Az elhatározást tettek követték, és most megszólalhatott a korábbi imaház részben megmaradt falaira épített új kápolna harangja, hogy a gyulafehérvári főpásztorral együtt ünnepeljenek szentmisén.
Az új kápolna felszentelésével a téglagyári katolikusok életében új fejezet kezdődik. A közösség tagjai remélik, hogy amiképpen megújult az épület, úgy fog Isten kegyelmével megújulni a hitélet is.
Az Árpád-házi Szent Erzsébet-kápolnában szentmisét mutatnak be a hónap minden második és negyedik vasárnapján; illetve minden pénteken hittanórát tartanak a helyi gyerekeknek, fiataloknak az erre a célra újonnan berendezett hittanteremben.
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »