Egy kormányhatározat rendelkezik az átcsoportosításról.
Egy csütörtök este megjelent kormányhatározat szerint több forrást kap az aszály elleni védekezés és a drogok elleni küzdelem is.
Az Aszályvédelmi Operatív Törzs javaslata alapján 4,7 milliárd forintot utal ki a Központi Maradványelszámolási Alapból „a fenyegető vízhiányos állapot megelőzése, illetve kezelése érdekében a vízvisszatartáshoz szükséges műszaki feltételek biztosítása céljából”. Azonnali beavatkozásokat ír elő a csatornák, tározók, holtágak tározókapacitásának maximális kihasználására, a vízkészlet növelése érdekében – szedte össze a hvg.hu.
Ezen kívül a kormány a növekvő mértékű és gyakoriságú csapadékhiány kezelése és kártételeinek csökkentése, a Homokhátság vízpótlása érdekében feltételes közbeszerzési eljárás indulhat az alábbi vízügyi projektekben (előkészítési és kivitelezési feladatok), a megvalósításban kizárólag európai uniós forrás felhasználásával:
Szintén a Központi Maradványelszámolási Alapból adtak 3,4 milliárd forintot a kábítószer-kereskedelem felszámolását támogató programok, a kábítószerrel kapcsolatos bűnmegelőző intézkedések, valamint a Drogellenes Totális Akcióterv intézkedések végrehajtása érdekében szükséges további állami beavatkozásokra.
A megelőző távoltartással kapcsolatos hatósági feladatok végrehajtására a rendőrség technikai eszközök beszerzéséhez 50 millió, a kormányzati infokommunikációs szolgáltatások költségvetési rovata pedig alkalmazásfejlesztési feladatok végrehajtásához 350 millió forint többletpénzt kap.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


