„Még soha nem álltunk ennyien a Klapka téren” – óriási siker az Összetartozás Tánca

„Még soha nem álltunk ennyien a Klapka téren” – óriási siker az Összetartozás Tánca

Első alkalommal rendezték meg az Összetartozás Tánca rendezvényt, amely egy Dunamocsról induló civil kezdeményezésként indult, majd a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ), illetve a szlovákiai magyar pártokat tömörítő Szövetség felkarolásával valósult meg.

Lényege, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján, június negyedikén különböző helyszíneken, de egyazon időben ugyanazokat a polgári táncokat táncolták és énekelték magyar gyerekek. Az Összetartozás Tánca elnevezésű rendezvény központi eseményére Komáromban, a Klapka téren került sor ma délután mintegy 1500 résztvevővel.

Az SZMPSZ országos elnöke, Fekete Irén köszöntve a résztvevőket elmondta, a felhívásra több mint 150 intézmény – többségében óvodák és iskolák – jelentkezett.

A központi ünnepségre, a komáromi Klapka térre 40 helyről érkeztek táncosok, zömmel a Komáromi járásból, de érkeztek az Érsekújvári, Nyitrai, Lévai, Dunaszerdahelyi járásból, sőt még Magyarországról is.

„Az összetartozás érzésének táplálása egy lehetőség arra, hogy lélekben, szellemben megerősödjünk” – fogalmazott az SZMPSZ országos elnöke, rámutatva a kezdeményezés esszenciájára.

Hírdetés

„Még soha nem álltunk ennyien a Klapka téren” – fogalmazott köszöntőjében a Szövetség országos elnöke, Forró Krisztián, amelyet az emberek kitörő tapssal nyugtáztak. Az elnök szerint az, hogy ennyien részt vesznek ezen a rendezvényen, erőt kell adjon a felvidéki magyarság előtt álló feladatokhoz. Beszélt a közelgő helyhatósági és megyei választások fontosságáról, amelyet komoly megmérettetésként jellemzett. „Fontos, hogy azokat a pozíciókat, amelyekkel regionális szinten rendelkezünk, megtartsuk és megerősítsük. De ezt csak közösen tudjuk megtenni” – hangsúlyozta.

A nemzeti gyásznap, a trianoni békediktátum évfordulóján Forró Krisztián kiemelte, a nemzet nem ismer országhatárokat.

– emelte ki. Véleménye szerint az, hogy ma ennyien eljöttek a Klapka térre, a közösség erejét mutatja. „Hinnünk kell magunkban és hinnünk kell egymásban!” – húzta alá Forró, aki szerint gondolkodhatunk másként, lehet eltérő véleményünk, de ha meg akarunk maradni Felvidéken, szükséges, hogy közös célként fogalmazzuk meg gyermekeink és unokáink boldogulását szülőföldjükön, magyarként.

A szerző felvételei.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »