Meg sem lepődünk: a kormány ügynöksége készítette a Telekom magyargyalázó videóját

Meg sem lepődünk: a kormány ügynöksége készítette a Telekom magyargyalázó videóját

A Magyar Telekom a vezető magyar kreatívügynökségek közül hárommal – a DDB-vel, az Isobarral és a Mitóval – is együtt dolgozik, a november elején indult kampányát mégis a Lounge Designra bízta.

A Kreatív három éve még "kis designcégként" írt a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge-ról, amely azonban az utóbbi időben szépen kikerekedett. Amióta ugyanis szerződést bontott a Nemzeti Kommunikációs Hivatal Kuna Tibor és Csetényi Csaba ügynökségeivel, szinte valamennyi állami hirdetés rajtuk fut keresztül.

A Lounge dolgozik egyebek mellett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Diákhitel Központ és az agrárkamara kampányain, és ott készültek a kék hátterű kormányzati plakátok is.

A Kreatív rákérdezett a Magyar Telekomnál, miért látták szükségét annak, hogy a három másik ügynökség mellett végül egy negyedikkel is közös munkába kezdjenek. A cég márka- és lakossági kommunikációs igazgatója azt írta nekik, hogy a "tipikusan magyar" attitűd újragondolásához több koncepciót is fejlesztettek, és végül – több kör után – a Lounge Design-ét választották. "A Lounge a turisztikai téren szerzett referenciái miatt került képbe: úgy láttuk, hogy ilyen háttérrel eredeti és hiteles módon tudnak hozzányúlni a >>magyar<< témához."

Szabó Béla Attila azt is hozzátette, hogy a Lounge-dzsal kötött megállapodásuk egy konkrét kampányra szól, amelynek eredményességét értékelve döntenek majd a folytatásról.

Nos, a videó alatti hozzászólásokból kaphatnak egy kis ízelítőt a kampány eredményességéről:

Néhány további infó:

Megbízói oldal: Magyar Telekom

Márka és Kommunikációs igazgató: Szabó Béla Attila

Marketingkommunikációs vezető: Kovács András Péter

Kampány lead – marketingkommunikáció: Barta Emese

Média senior szakértő: Kovács Kriszta

PR/social média: Szászkő Annamária Nóra, Katus Krisztina

Szponzoráció/event: Buzási Eszter

 

Reklámügynökség: Lounge Design

Kreatívigazgató: Radovics Péter

Hírdetés

Head of Art: Ungor Tamás

Szövegíró: Arányi Bogi

Client Service Director: Sperczel Dániel

Kreatív producer: Milián Ági

 

Produkciós cég: Foxproduction

Producer: Vass Csaba

Rendező: Kiss Rudolf Péter

Operatőr: Vecsernyés János

Látványtervező: Törőcsik Ambrus

Gyártásvezető: Závodszky Tamás

Vágó: Lehel Olivér

Colorist: Gaál László

VFX: Sziklai Attila

Zene: Gyutai ‘9b0’ Balázs

 

Médiaügynökség: Wavemaker

Team Leader of Campaign Management: Arany Tünde

Strategic planner: Jenei Tímea

 

PR Ügynökség: Uniomedia

Creative Director: Pálfai Domokos

Head of Digital: Darányi András

Account Director: Szabó Hedvig, Bereczki Annamária

Account Manager: Blaskovits Nóra

Média specialista: Mechiat Zina

(Kreatív – HVG nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »