Még nem találkoztak hasonló súlyú jogsértéssel, mégis csak 40 millió forint bírságot szabtak ki a szcientológus szektára

Még nem találkoztak hasonló súlyú jogsértéssel, mégis csak 40 millió forint bírságot szabtak ki a szcientológus szektára

Jogellenes adatkezelés miatt 20-20 millió forint adatkezelési bírságot szabott ki a Magyarországi Szcientológia Egyházra és a szekta központi szervezetére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) – jelentette be a hatóság elnöke a szervezet vizsgálatának eredményét ismertető pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.Péterfalvi Attila elmondta: megállapították, hogy az "egyház" és központi szervezete megszegte előzetes tájékoztatási kötelezettségét, a célhoz kötött adatkezelés és a tisztességes adatkezelés elvét, valamint az adatbiztonság követelményeit is. Emellett jogalap nélkül kezelték az adatokat, illetve nem adtak a "hívőknek" megfelelő tájékoztatást az adatkezelésről, és jogellenesen továbbítottak személyes adatokat harmadik országba, ahol védelmük nem volt biztosított. Hasonló súlyú jogsértéssel még nem találkozott a hatóság – fűzte hozzá.

A NAIH elnöke felidézte: hivatalból vizsgálták az "egyház" és központi szervezete adatkezelését, miután több panaszbeadványt is kaptak, amelyek alapján valószínűsíthető volt a jogellenes adatkezelés. A hatóság tavaly december 7-én és 22-én tartott előzetes értesítés nélkül helyszíni szemlét: 137 dossziét és adathordozókat foglaltak le, majd további szemléket is tartottak.

A lefoglalt dossziék között voltak úgynevezett PC-dossziék, amelyek a szektatagok életéről szóló információkat tartalmaztak; voltak etikai dossziék, amelyekben az "egyház" által elvárt elveknek nem megfelelő cselekményekről gyűjtöttek jelentéseket, és amelyek a szekta belső igazságszolgáltatásának iratait tartalmazták; voltak a "hívőkkel" kapcsolatos levelezést, valamint a munkatársakkal kötött megállapodásokat, interjúkat és teszteket tartalmazó dossziék.

A NAIH vizsgálata megállapította: a szolgáltatások megkezdését megelőzően az "egyház" nem nyújt megfelelő tájékoztatást, nem jelöli meg egyértelműen az adatkezelő személyét, szűkszavú az adatkezelés célját illetően, a dossziék pedig rengeteg személyes, különleges adatot tartalmaznak, ezek kezeléséhez azonban pontosabban és követhetőbben kell megjelölni az adatkezelés célját.

Megállapították, a tájékoztatás hiányával olyan "információs erőfölény" alakul ki a szekta oldalán, amely rendkívüli módon sérti a harmadik személyek személyes adatainak védelméhez és magánéletük tiszteletben tartásához fűződő jogát. A NAIH elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a célhoz kötött adatkezelési elv az egyik legfontosabb garancia és alapelv a személyes adatok védelme vonatkozásában, ezt pedig a cél nélküli "adatgyűjtéssel" minden bizonnyal megsértette az "egyház" és központi szervezete.

Hírdetés

A munkatársi dossziékkal kapcsolatban azt állapították meg, hogy a munkatársaknak nagy mennyiségű személyes adatot kell megosztaniuk magukról, az életútkérdőívben például szexuális, baráti kapcsolataikról kell nyilatkozni, és fel is hívják őket arra, hogy legyenek annyira részletesek ennek kitöltésekor, amennyire csak tudnak.

A NAIH elnöke elmondta: a különleges adatok – mint az egészségügyi adatok, pénzügyi tartozásra, politikai véleményre vonatokozó adatok – nem fogadhatók el alkalmasságra vonatkozó adatnak, így azok felvétele jogszabálysértő. Az etikai dossziékkal és a levelezési dossziékkal kapcsolatban is hasonló visszásságokat állapított meg a hatóság.

A hatóság sajtótájékoztatója a meghirdetettnél jóval később kezdődött, ugyanis az újságírók között helyet foglalt Miklovicz Attila, a destruktív szekta szóvivője, Lange László, az Ember és szabadság, a magyarországi szcientológia lapja képviseletében, valamint az üzleti vállalkozás ügyvédje. Ők – miután nem tudták bemutatni a sajtótájékoztatóra történő regisztrációjuk visszaigazolását – a szervezők felszólítására elhagyták a termet.

Előtte Miklovicz Attila arról beszélt, a hatóság megpróbálja "elpusztítani a szcientológia egyházat". Mint mondta, azért jöttek el a sajtótájékoztatóra, hogy megkérdezhessék a NAIH elnökét, igaz-e, hogy néhány évvel ezelőtt részt vett egy szcientológiaellenes rendezvényen, ahol fel is szólalt, és ha igen, akkor nem érzi-e elfogultnak magát. Kifogásolták azt is, hogy nem volt módjuk érdemi védekezésre az eljárás során. A pimasz szóvivő jelezte: a sajtótájékoztató ideje alatt demonstrációt tartanak a NAIH épülete előtt.

Péterfalvi Attila az elfogultságát firtató kérdésre elmondta, már adatvédelmi biztosként is foglalkozott a kérdéssel, és úgy vélte, azzal, hogy személyes tevékenysége során szerzett tapasztalatokról mond értékelést, semmilyen vonatkozásban nem tekinthető elfogultságnak. Azzal kapcsolatban, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán az "egyház" székházában tartott házkutatást, azt mondta, nincs információja a rendőrségi akció megindításáról, így azt nem is kommentálja.

Elmondta: a bírság kiszabásakor figyelembe vették az érintettek számát is, a PC-dossziékban és az etikai dossziékban mintegy 2200 ember neve szerepelt, a levelezési dossziéban 76 300-é. A hatóság határozatával szemben a szekta sajnos bírósághoz fordulhat, kérve a közigazgatási határozat felülvizsgálatát.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: Házkutatás a szcientológusok székházában: vallatószobát is találtak a nyomozók


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »