Még mindig vannak, akiknek nem elég a halott, a vér, a terror!

Még mindig vannak, akiknek nem elég a halott, a vér, a terror!

És ezek nem a muzulmán csürhe tagjai, hanem magyar – újságírónak mondott – büdös patkányok. Igen, a ti lelketeken is szárad a párizsi és brüsszeli ártatlanok vére. És nincs az az Isteni irgalom, ami lemosná rólatok!„Még ki sem hűlt a brüsszeli robbantásban elhunyt áldozatok holtteste, a vér még meg sem alvadt a repülőtér padlóján, már elkezdődött a beteljesült jóslatok igazolásának írásba foglalása, az „ugye mi megmondtuk” sarlatánkodás, az mutogatás az egyetlen indokra, ami egy ilyen tragédiához vezethetett, naná, hogy a menekültek. A menekült válság mint primer indok, a társadalmak harckészültségének élesítése, a félelembe oltott gyűlölettel való manipulálás.”Igen, jól olvasták. Ezt bírta írni a több mint 30 halálos áldozatot követelő brüsszeli merényletekről ez a büdös patkány Kakuk György nevű sejthalmaz.Mert mi a kurva anyád vezetett volna ide a gyilkos terrorhoz, te nyomorult senkiházi? Nyomorult mániákus Orbán-fóbiás gyűlöletedben már egy éve bekúsztál a muzulmán csürhe beözönlésének támogatói közé. Miért? Mert Orbán ellene volt. Ha Orbán támogatná a menekülteket, akkor te most azt írnád, hogy „Orbán a felelős minden brüsszeli halottért!” Igaz?Most pedig, amikor minden épelméjű ember számára egyértelmű és világos az összefüggés muzulmán beözönlés és a véres terror között, akkor te ezt bírtad az emberek szemébe hányni? Meg a Tóta W. Árpád féle néhány hónappal ezelőtti hülyeséget? Hogy ezek az emberek az Iszlám Állam elől menekülnek?Érdemes felidézni Tóta W. Árpádnak a párizsi merényletek után kihányt „eszmefuttatását”:„Százhuszonkilenc ártatlan erőszakos halálát nyilván gyász és megrendülés követi, nem pedig győzelmi jelentés. Pedig annak is ideje van, mindennap. Ugyanis minden nap mi győzünk.Drónok helyett az Iszlám Államnak öngyilkos merénylői vannak, akikkel katonai célpontokat ugyan nem képes támadni, de pár tucat civilt megölni igen. Ez sem lenne súlytalan fenyegetés, ha ilyen ezreivel kellene szembenézni. Viszont nem kell. Franciaországban most nyolcan rendeztek vérfürdőt, miközben él itt ötmillió muszlim. Csakhogy ők pont úgy irtóznak ettől a vérengzéstől, mint bárki más, és annyi közük van a terrorizmushoz, mint Kunhalmi Ágnesnek a Vörös Hadsereg Frakcióhoz.”Mondjátok ti büdös patkányok, a tények nektek semmit sem számítanak?Láttátok ti, hogy a menekülttáborokban örömujjongásban törtek ki a merényletek hallatán? Láttátok ti, hogy a facebookot, twittert elöntötték a Nyugat-Európában él muszlimok diadalittas bejegyzései? Láttátok ti Nyugat-Európában a muszlim gettókat, ahol az Iszlám Állam hitszónokai tüzelik napról napra az embereket, és ahol az Iszlám Államhoz hasonló saria van érvényben? Láttátok ti a német titkosszolgálat nyilvánosságra hozott jelentését, mely szerint a muzulmán beözönlők egy százaléka minden bizonnyal terrorista?Láttátok és, olvastátok ezeket. De ez nem illik bele a „keretrendszeretekbe”, nem illik bele az Orbán-fóbiás mocskos kis háborútokba. Így hát elhazudjátok, és összeeszkábáltok egy olyan érvrendszert, aminek már az alapvetése is egy aljas szemét hazugság. És ezzel újabb és újabb ártatlan emberek életét kínáljátok föl a gyilkos muzulmán csürhének. Igen, a ti lelketeken is szárad a párizsi és brüsszeli ártatlanok vére. És nincs az az Isteni irgalom, ami lemosná rólatok!http://demagog.blogstar.huTisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák „lájkukkal” a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
– Minden „lájk számít, segíti a magazin működését!Köszönettel és barátsággal!www.flagmagazin.hu Tweet

Igen, a ti lelketeken is szárad a párizsi és brüsszeli ártatlanok vére. És nincs az az Isteni irgalom, ami lemosná rólatok!

„Még ki sem hűlt a brüsszeli robbantásban elhunyt áldozatok holtteste, a vér még meg sem alvadt a repülőtér padlóján, már elkezdődött a beteljesült jóslatok igazolásának írásba foglalása, az „ugye mi megmondtuk” sarlatánkodás, az mutogatás az egyetlen indokra, ami egy ilyen tragédiához vezethetett, naná, hogy a menekültek. A menekült válság mint primer indok, a társadalmak harckészültségének élesítése, a félelembe oltott gyűlölettel való manipulálás.”

Igen, jól olvasták. Ezt bírta írni a több mint 30 halálos áldozatot követelő brüsszeli merényletekről ez a büdös patkány Kakuk György nevű sejthalmaz.

Mert mi a kurva anyád vezetett volna ide a gyilkos terrorhoz, te nyomorult senkiházi? Nyomorult mániákus Orbán-fóbiás gyűlöletedben már egy éve bekúsztál a muzulmán csürhe beözönlésének támogatói közé. Miért? Mert Orbán ellene volt. Ha Orbán támogatná a menekülteket, akkor te most azt írnád, hogy „Orbán a felelős minden brüsszeli halottért!” Igaz?

Hírdetés

Most pedig, amikor minden épelméjű ember számára egyértelmű és világos az összefüggés muzulmán beözönlés és a véres terror között, akkor te ezt bírtad az emberek szemébe hányni? Meg a Tóta W. Árpád féle néhány hónappal ezelőtti hülyeséget? Hogy ezek az emberek az Iszlám Állam elől menekülnek?

Érdemes felidézni Tóta W. Árpádnak a párizsi merényletek után kihányt „eszmefuttatását”:

„Százhuszonkilenc ártatlan erőszakos halálát nyilván gyász és megrendülés követi, nem pedig győzelmi jelentés. Pedig annak is ideje van, mindennap. Ugyanis minden nap mi győzünk.

Drónok helyett az Iszlám Államnak öngyilkos merénylői vannak, akikkel katonai célpontokat ugyan nem képes támadni, de pár tucat civilt megölni igen. Ez sem lenne súlytalan fenyegetés, ha ilyen ezreivel kellene szembenézni. Viszont nem kell. Franciaországban most nyolcan rendeztek vérfürdőt, miközben él itt ötmillió muszlim. Csakhogy ők pont úgy irtóznak ettől a vérengzéstől, mint bárki más, és annyi közük van a terrorizmushoz, mint Kunhalmi Ágnesnek a Vörös Hadsereg Frakcióhoz.”

Mondjátok ti büdös patkányok, a tények nektek semmit sem számítanak?

Láttátok ti, hogy a menekülttáborokban örömujjongásban törtek ki a merényletek hallatán? Láttátok ti, hogy a facebookot, twittert elöntötték a Nyugat-Európában él muszlimok diadalittas bejegyzései? Láttátok ti Nyugat-Európában a muszlim gettókat, ahol az Iszlám Állam hitszónokai tüzelik napról napra az embereket, és ahol az Iszlám Államhoz hasonló saria van érvényben? Láttátok ti a német titkosszolgálat nyilvánosságra hozott jelentését, mely szerint a muzulmán beözönlők egy százaléka minden bizonnyal terrorista?

Láttátok és, olvastátok ezeket. De ez nem illik bele a „keretrendszeretekbe”, nem illik bele az Orbán-fóbiás mocskos kis háborútokba. Így hát elhazudjátok, és összeeszkábáltok egy olyan érvrendszert, aminek már az alapvetése is egy aljas szemét hazugság. És ezzel újabb és újabb ártatlan emberek életét kínáljátok föl a gyilkos muzulmán csürhének. Igen, a ti lelketeken is szárad a párizsi és brüsszeli ártatlanok vére. És nincs az az Isteni irgalom, ami lemosná rólatok!

http://demagog.blogstar.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »