Még mindig nincs 2024-es zárszámadása Nagymegyernek Kürthy Judit2025. 07. 02., sze – 12:42 Nagymegyer |
A múlt szerdai képviselő-testületi ülés két fontos pontjának megtárgyalását, hétfőre halasztották, ám ez sem hozott kielégítő eredményt. A zárszámadás módosítására benyújtott javaslatot és a hivatal által előkészített változatot sem fogadta el a testület.
A hétfői plénumot megelőzően ugyancsak tárgyaltak, ahol egyeztethették az egyes pontokat. A délután 5 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésen Görözdy Denisa, a pénzügyi osztály vezetője és a városvezetés is kiállt az eredeti dokumentum mellett, a Kórósi Zalán képviselő által a korábbi testületi ülésen kifogásolt tételeket egyenként megindokolták.
Egyiket sem fogadták el
A zárszámadás változatlanul, ugyanazokkal a számokkal került újra a képviselők elé.
Nincsenek a helyzet magaslatán, nem történtek meg a korrekciók, amiket kértünk. Csémi István kollégám módosító javaslata sem ment át a testületen. Ahogy a határozat sem, amit ők készítettek elő. Így nincs zárszámadása a városnak. Ez egy faramuci állapot
– osztotta meg lapunkkal Kórósi Zalán, hozzátéve, hogy nem ülnek egyes számadatok sem.
A város polgármestere, Soóky Marián hangsúlyozta, hogy kiállnak az elkészült zárszámadás tartalma mellett, a kérdéses tételeket pedig a pénzügyi osztály vezetője egyenként megmagyarázta. A főellenőr javasolta az előkészített, eredeti zárszámadás elfogadását, de ezt sem fogadta el a testület, öt igen mellett, hárman nemmel szavaztak és hárman tartózkodtak.
Ezt is vizsgálja majd az ez évi audit
A zárszámadást legközelebb a szeptemberi képviselő-testületi ülésen tárgyalják majd. Amennyiben ezt most elfogadták volna, akár feltételekkel, vagy feltételek nélkül, az anyagot azonnal küldhették volna a független könyvvizsgáló elé, tájékoztatott a polgármester. A szeptemberi újratárgyalást követően, akár megszavazzák, akár nem, ősszel ezt is vizsgálni fogja a kötelező audit, ahogy a város teljes 2024-es költségvetését is, a városi cégekkel egyetemben. A város 2024-es évi zárszámadásának leadási határideje 2025. december 31.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


