Még mindig nem tudni, mikor nyit újra a Vadas

Még mindig nem tudni, mikor nyit újra a Vadas Kacsinecz Krisztián2025. 06. 20., p – 14:56

A Vadas igazgatója és Párkány polgármestere közös sajtótájékoztatójukon kijelentették, hogy nem a halálos amőbát találták meg a vízmintákban. Délután két órakor még mindig nem lehetett tudni, mikor nyit ki a Vadas, a tisztiorvosi szolgálat ugyanis velük még semmit sem közölt.

Hogenbuch Endre, a Vadas fürdő igazgatója a medencetérben annyit közölt az újságírókkal: szerinte a legfontosabb az, hogy nem a halálos kórokozót találták meg az amőbák között, melyeket a múlt szombati vízmintákból mutattak ki a laborvizsgálatok. Eugen Szabó polgármester és Hogenbuch szerint is az országos tisztifőorvos tájékoztatása egyeseknek félrevezető lehet, ráadásul nehezményezik, hogy sem a járási, sem az országos tisztiorvosi szolgálat nem kommunikál velük rendesen. Sőt egyelőre még arról sem értesítették őket szolgálatilag, hogy mik a vizsgálat eredményei és kinyithat-e holnap a fürdő?

Klórsokk és folyamatos fertőtlenítés

Ha a tisztiorvosi szolgálat korrektül tájékoztatna, akkor most nem állnánk itt délután kettőkor minden információ híján és a kezünkben lenne egy határozat – de ez a hatóság részéről nem történt meg. Bízom benne, hogy holnap – hétvégén nyithatunk, de legalább abban, hogy a tisztiorvosi szolgálat még ma tájékoztat bennünket a továbbiakról –

 – mondta el az Új Szónak a Vadas igazgatója. Eugen Szabó polgármester szintén rossznak véli a szolgálati kommunikációt, és azt mondja, hogy már a mai turnusváltáskor csak a Vadas részéről 60 családot érint a fürdőbezárás. Hozzátette: így nem tudják időben és hitelesen informálni az embereket a zárásról – nyitásról, mert a tisztiorvosi szolgálat nem mond semmit, holott mára ígértek tájékoztatást. A Vadasban egyébként egész héten klóroztak és fertőtlenítettek, többször is. 

Klórsokkot okoztunk, úgymond, mert az előírt adag ötszörösét adtuk a medencébe, a vízvisszaforgatóba, a szűrőkbe és a vezetékrendszerbe – többször is, és tiszta klórral a medencéket is kisikáltuk. Majd ezt követően feltöltöttük a medencéket. Mi már nyitnánk, de a labda még mindig a tisztiorvosi szolgálat oldalán pattog. Azaz, most még mindig nem tudom megmondani, mikor nyitunk

– közölte a fürdő igazgatója.

A vizsgálatok még nem zárultak le

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) pénteken arról tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy az agyevő amőba (Naegleria fowleri) által okozott fertőzés előfordulásával összefüggésben tízből nyolc mintában előzetesen többféle amőba jelenlétét igazolták. A mintákat június 14-én, szombaton vették a párkányi Vadas strandfürdőben. 

Egyelőre nem igazolódott be, hogy a kimutatott mikroorganizmusok között van a halálos agyevő amőba is, amely nemrég egy 11 éves fiú halálát okozta, aki korábban a Vadasban volt úszótanfolyamon. Tatiana Červeňová országos tisztifőorvos elmondta: a laboratóriumi vizsgálatok jelenleg is folynak az előzetes eredmények pontosítása érdekében, vagyis hogy pontosan milyen típusú amőbákról van szó. A később, június 15-én és 16-án vett minták vizsgálata is folyamatban van.

Kapcsolódó cikkünk

Az agyevő amőba (Naegleria fowleri) által okozott fertőzés előfordulásával összefüggésben tízből nyolc mintában előzetesen többféle amőba jelenlétét igazolták. A mintákat június 14-én, szombaton vették a párkányi Vadas strandfürdőben.

Erről Tatiana Červeňová országos tisztifőorvos tájékoztatott, az állásfoglalást a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) küldte el a TASR hírügynökségnek. Egyelőre nem igazolódott be, hogy a kimutatott mikroorganizmusok között van a halálos agyevő amőba is, amely nemrég egy 11 éves fiú halálát okozta, aki korábban a Vadasban volt úszótanfolyamon. 

Kapcsolódó cikkünk

Elhunyt az a kisfiú, akinek a szervezetét agyevő amőba támadta meg. A gyermek szombaton került kórházba, az orvosok négy napig küzdöttek az életéér, de elenyésző volt az esély a gyógyulásra. A hatóságok még vizsgálják, hogy a párkányi Vadas fürdőben fertőződhetett-e meg, ahol június elején úszótanfolyamon vett részt. 

„Mindannyian rendkívül sajnáljuk, de a NÚDCH orvosainak és egészségügyi dolgozóinak maximális erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni a fiú életét” – jelentette be a pozsonyi gyermekkórház szóvivője, Dana Kamenická.

A betegséget az agyevő amőba néven emlegetett Naegleria fowleri okozza, ami rendszerint az orr nyálkahártyáján keresztül kerül be a szervezetbe, majd az agyba jutva felfalja annak sejtjeit. 

A kórokozó fertőzött vízzel kerül az orrba, homloküregbe, arcüregbe és olyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás. Ilyen a magas láz, hányinger, hányás, eszméletvesztés. Gyógyszer nincs a fertőzés kezelésére, a gyógyulási esély ezért minimális. Fürdőhelyeken ritka az egysejtű parazita előfordulása, mert strandokon a vizet fertőtlenítik. 

Az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat még elemzi a Vadas fürdőben vett vízmintákat, bár az említett úszótanfolyam óta a medencék vizét többször cserélték Eredmények leghamarabb péntekre várhatók, addig a fürdő zárva tart. 

A laboratóriumi vizsgálatok jelenleg is folynak az előzetes eredmények pontosítása érdekében, vagyis hogy pontosan milyen típusú amőbákról van szó. A Naegleria fowleri által okozott fertőzés terjedésének módját is vizsgálják.

A később, június 15-én és 16-án vett minták vizsgálata is folyamatban van.

Martina Dikanová, az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) munkatársa korábban elmondta: időigényes, legalább öt-hét napig tartó eljárásról van szó, amely elengedhetetlen egy ennyire érzékeny elemzésnél. “Egy ritka mikroorganizmus jelenlétét vizsgáljuk, amely a vízben nagyon kis mennyiségben fordulhat elő” – tette hozzá.

A tiszti főorvos is megerősítette, hogy 

az ilyen típusú laboratóriumi vizsgálat szükségszerűen időigényes, mivel egy ennyire ritka mikroorganizmus jelenlétének kimutatásához szigorúan meghatározott eljárást kell követni, amelyet nem lehet felgyorsítani.

A laboratóriumi eredmények kiértékeléséig az érsekújvári RÚVZ elrendelte a Vadas strandfürdő összes kültéri medencéjének lezárását. 

Németh Lívia, a Vadas fürdő marketingfőnöke korábban azt mondta, a külső medencék június 15-ei lezárásáig mintegy 20 ezer látogatójuk volt, de hasonló eset senkinél sem fordult elő.

Vadas: várjuk az egészségügyi hatóság állásfoglalását

A Vadas pár perce kitett egy posztot a közösségi oldalára, amelyben azt írják: „A Szlovák Közegészségügyi Hivatal előzetes információi szerint a Naegleria fowleri parazita jelenléte a Vadaš Termálfürdő medencéiben NEM bizonyított.” Azt azonban nem tették hozzá, hogy a vizsgálatok még nem zárultak le.

Jelenleg az érsekújvári tisztifőorvos hivatalos álláspontjára várunk a medenceterület újranyitásával kapcsolatban. Az álláspont kézhezvételét követően haladéktalanul tájékoztatjuk Önöket a nyitás időpontjáról.

 – áll a bejegyzésben.

Hírdetés

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »