Még mindig nem játszhat a Freiburgban Sallai Roland

Még mindig nem játszhat a Freiburgban Sallai Roland

A magyar válogatott csatára csak a két Európa-bajnoki selejtező mérkőzés után térhet vissza a Freiburghoz.

Christian Streich, a Freiburg labdarúgócsapatának vezetőedzője a mai Európa-liga-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón mondta el, hogy a magyar válogatott támadó továbbra sem játszhat.

„Sallai Rolandra továbbra sem számíthatok. Egyelőre csak reméljük, hogy a jövő heti válogatott szünet után Roland visszatérhet” – fogalmazott Streich.

Hírdetés

Sallai október 26-án, a Topolya elleni idegenbeli találkozón a combjában izomszakadást szenvedett.

Marco Rossi kedden, a Telkiben rendezett sajtótájékoztatón azt mondta, Sallai Roland is csatlakozik majd az utolsó két Európa-bajnoki selejtezőjére készülő válogatott kerethez – ehhez a magyar szövetség elküldte a szükséges papírokat a Freiburghoz -, és ha a támadó sérülése rendbe jön, akkor az ő játékára is számít a soron következő két találkozón.

A csoportjában veretlenül éllovas magyar csapat jövő csütörtökön Plovdivban Bulgária, három nappal később a Puskás Arénában pedig Montenegró ellen lép pályára, és ha a két meccsen egyetlen pontot szerez – a többi mérkőzés eredményétől függetlenül – kijut a jövő nyári németországi kontinensviadalra.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »