Még mindig nem bukkantak a Tiszában eltűnt lány nyomára

Még mindig nem bukkantak a Tiszában eltűnt lány nyomára

Rettenetesen nehéz körülmények között dolgoznak, de nem adják fel, szögezte le Baranyi Nándor, a zentai Tisza Mentőcsapat vezetője, aki elmondta, bár már tíz napja keresik a Tiszában eltűnt lányt, a zentai Vitéz Barbarát, még mindig nem bukkantak a nyomára.

– A mai keresés nagyon rosszul indult, hiszen a reggeli órákban nagy köd volt a Tiszán, ami miatt nehezen láttunk, de bíztunk abban, hogy gyorsan felszáll, ami így is történt, hiszen fél kilenc körül már kitisztult az idő, de sajnos a tökéletesnek mondható látási viszonyok között sem találtunk semmilyen nyomot. Odafelé a bácskai oldalon haladtunk, és mindent átvizsgáltunk, lementünk egészen a gáttól 200 méterre, ugyanis mivel két kapu meg van nyitva, nem tudunk egészen a gátig lemenni, de távcsővel azt a részt is megvizsgáltuk, ráadásul a gátnál is ellenőrzik az oda érkező vizet és annak tartalmát, így szinte kizárt, hogy esetleg ott akadhatott volna fel. Visszafelé a bánáti oldalon jöttünk, ahol szintén mindent átnéztünk, Törökbecse és Óbecse között a szigetet is körbejártuk, hiszen ott van az a pont, ahol esetleg fel tudna akadni, de sajnos ott sem találtunk semmit – magyarázta a Vajdaság Mának nyilatkozva Baranyi Nándor, aki elmondta, bár egyre nehezebb körülmények között dolgoznak, a végsőkig kitartanak.

– Rettenetesen nehéz körülmények között dolgozunk, az emberek kimerültek, hideg van, fúj a szél, egyre veszélyesebb hosszabb távokat megtenni a nyitott csónakkal, de nem adjuk fel, minden nap kimegyünk a vízre, és egészen addig keressük, amíg csak nem találunk valamit – szögezte le Baranyi Nándor, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik segítik a munkájukat, köztük elsősorban Zenta község önkormányzatának, amely hathatós támogatást nyújt nekik.

Hírdetés

A zentaiak számára továbbra is felfoghatatlan, ami tíz nappal ezelőtt történt: az, hogy egy tizenöt éves zentai lány, Vitéz Barbara, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola elsős tanulója szórakozni indult, onnan azonban nem tért haza, hiszen a Tiszába esett, és feltehetően ott lelte halálát. Az, hogy mi is történt pontosan, még mindig rejtély. Az eset körülményeire vonatkozóan számos találgatás látott napvilágot: egyesek szerint Barbara megcsúszhatott, és úgy eshetett a folyóba, mások szerint viszont ebben az esetben a korlátnak meg kellett volna védenie a vízbe eséstől. Vannak, akik arról beszélnek, az sem elképzelhetetlen, hogy valójában nem is baleset történt, hanem valaki meglökhette a tizenöt éves lányt, aki ezt követően zuhanhatott a folyóba. A hivatalos szervek egyelőre nem közöltek kézzelfogható információkat az eset körülményeivel kapcsolatban, így minden napvilágra került információ csupán találgatás, amely nem feltételül vezet közelebb a történtek feltárásához, és ami ennél is fontosabb, sajnos nem hozhatja vissza Barbarát.

Erre hívta fel a figyelmet a fiatal lány iskolájának, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolának az igazgatója is az eset kapcsán adott egyik nyilatkozatában, amelyben azt hangsúlyozta, Barbarát ugyan sajnos már senki és semmi sem hozhatja vissza, annak azonban, ami vele történt, minden kortársa számára fontos tanulsággal kell szolgálnia: amikor legközelebb be akar ülni valaki mellé az autóba, amikor kiáll stoppolni, vagy amikor valaki rá akarja venni valami olyasmire, amit nem szeretne, jusson eszébe, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rá.

H. A.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »