Még mindig nagy a sötétség Spanyolországban

A kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) nyerné az országos parlamenti választásokat Spanyolországban, ha azokat most rendeznék – derült ki a spanyol társadalomkutató központ (CIS) pénteken közzétett felméréséből.

A kutatás szerint a PSOE a szavaztok 28,9 százalékára számíthatna, ami 2,3 százalékponttal kevesebb, mint az egy hónappal korábban mért eredménye. 19,1 százalékos támogatottsággal a konzervatív Néppárt másodikként végezne, megőrizve a legutóbbi felmérésében jelzett szavazatarányát. Harmadikként jutna be a spanyol törvényhozásba az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális, középutas párt. 17,9 százalékos eredménye 0,3 százalékponttal gyengébb a múlt havinál.

A parlament negyedik ereje lehetne az Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk) baloldali pártszövetség, amely azonban a legnagyobb mértékű gyengülést mutatja a pártok közül. 14,9 százalékos támogatottsága 3,1 százalékos csökkenést mutat a legutóbbi felméréshez képest. A CIS közvélemény-kutatása szerint a szavazatok 3,7 százalékát kapná a VOX elnevezésű radikális jobboldali erő, amely így szintén parlamenti képviselethez jutna. A VOX volt a december másodikai andalúz parlamenti választások egyik nagy meglepetése: 10,9 százalékos támogatottsággal 12 mandátumot szerzett az autonóm közösség parlamentjében. Kiugró eredményét nem jelezték előre a felmérések.

Hírdetés

A december 1. és december 12. között, 292 spanyol településen, mintegy háromezer ember megkérdezésével végzett kutatásból kiderült, hogy a baloldali pártok támogatottsága ugyan gyengült az elmúlt hónapban, de összességében 43,8 támogatottságuk meghaladja a jobboldali erők összesített, 40,7 százalékos támogatottságát. A felmérés ismét rámutatott arra is, hogy egyik párt sem rendelkezik önálló kormányzáshoz elegendő támogatottsággal.

Spanyolországban május 26-án az európai parlamenti választások mellett helyhatósági választásokat is rendeznek, továbbá nem zárható ki az sem, hogy még az idén előrehozott országos parlamenti választásokat is kiírjanak. A kisebbségben kormányzó szocialista párt ugyanis egyelőre nem szerezte meg más pártoktól a szükséges többségi támogatást ahhoz, hogy elfogadtassa idei költségvetési tervezetét, amelyet januárban készül benyújtani a törvényhozásnak.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »