Még mindig háborús bűnösök vagyunk

Még mindig háborús bűnösök vagyunk

Ma van a Felvidékről Kitelepített Magyarok Emléknapja. 71 évvel ezelőtt a magukat győztesnek kikiáltó, de saját tettüket a Tiso-rendszer alatt elfeledő, csehek és szlovákok úgy gondolták leszámolnak velünk, magyarokkal és az országban lakó németekkel.

Beneš, Kassai-kormányprogram, deportálások, jogfosztottság, reszlovakizáció, marhavagonok. Szomorú kifejezések, de valós történelmi háttérrel bírnak. Magyar Kálvária vagy Felvidéki Holokauszt? Nevezhetjük többféleképpen, a tényeken nem változtatnak. Háborús bűnösnek mondták ki déd- és nagyszüleinket, de megbélyegezve minden születendő felvidéki magyart is. Nem vagyunk kivételek ez alól mi, magunk sem. Mert háborús bűnösök vagyunk a mai napig. Lehettek kormányon magyar politikusok a pozsonyi törvényhozásban ülhettek képviselőink, de eredményt nem értek el. Hol a bársonyszékért, hol félszből, hol azért mert inkább más volt fontosabb nekik. És mindez a mai napig így van. Nem szorgalmazzák manapság a parlamentben a dekrétumok eltörlését, a kárpótlást. Letűnt korok emlékének tekintenek rá, nem európai, nem szabadelvű.

A történelem igazát azonban nem vehetik el tőlünk, kései utódoktól. Nem vehetik el azoktól, akik fűtetlen marhavagonokban a legnagyobb tél közepette rabszolgaként utaztak egy távoli vidékre. Nem vehetik el azoktól, akiket bebörtönöztek, vagyonukat elkobozták, állásukból elbocsátották.

Az áldozatok üzennek nekünk is. Csak rajtunk áll, hogy meghalljuk-e az idők szavát? Felnyitja-e a szemét a felvidéki magyarság, és nem Júdás-pénzen megvásárolt pillanatnyi megmentőként aposztrofált vezetők mutatják az irányt a vágóhídra.

Lennie kell erőnek a felvidéki magyar társadalmunkban, és múltjához ragaszkodó magyar vérnek ahhoz, hogy ne az asszimiláció útjára lépjen, hanem a megmaradáséra.

Háborús bűnösök vagyunk, de sokan csak legyintenek rá. Nem foglalkoznak a témával. Inkább azt mondják: ne politizáljunk, éljünk békében. Nem engedhetjük meg, hogy lemondjunk a másikról. Magyar a magyarról. Pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve széthull nemzetünk – idézhetjük a költőt. Mindenkire szükségünk van, aki kész tenni a felvidéki magyar társadalom jövőjéért. Akár tettel, akár imával, akár csendes, de szorgos munkával.

A Felvidékről Kitelepített Magyarok Emléknapja szóljon arról is, hogy nem adjuk fel hitünket, nemzetiségünket és szülőföldünket! A világtörténelem csúfos tette nem ismétlődhet meg újra sem csendes asszimilációval, sem iskoláink megszüntetésével, sem magyar nyelvünk csorbításával.

Ehhez azonban arra van szükségünk, hogy megtartsuk őseink hitét, hagyományait és ne az aktuális hatalom kiszolgálóinak kegyeinél keressük kenyerünket, hanem saját közösségért cselekedjünk.

Karaffa Attila


Forrás:pazmaneum.com
Tovább a cikkre »