Még mindig az érettségi nélküli Martin Schulz a német baloldal arca

Még mindig az érettségi nélküli Martin Schulz a német baloldal arca

Németországban is megkezdődött az EP-választás kampánya, azonban úgy tűnik, az SPD nem igazán érzi az idei választás tétjét.

Bajorországban az SPD úgy gondolta, hogy úgy tudnak a legjobban kampányolni, ha Martin Schulzcal plakátolják ki a tartományt. Ez már csak azért is különös, mert Schulz nem is szerepel az SPD 35 fős EP-listáján, így konkrétan rá nem is tudnak szavazni a választópolgárok. Beszédes, hogy a német Focus című lap is olyan címmel ír a témáról, hogy:

A bevándorláspárti Martin Schulz persze nem ismeretlen az európai politikában, 1994-től 23 évig tagja volt az EP-nek, 2012 és 2017 között pedig annak elnöke is volt, előtte nyolc évig az európai szocialisták frakcióvezetőjeként tevékenykedett. A migrációs válságba, illetve annak bevándorláspárti megítélésébe azonban belebukott, ennek ellenére vele kampányol most az SPD.

A német szociáldemokraták ráadásul nem vitték túlzásba a kampányuk üzenetét sem, mindössze annyit írtak a plakátokra, hogy Európa a válasz.

Hírdetés

Az SPD vélhetően a politikus ismertsége miatt választotta Schulzot kampányarcnak: hiába bukott meg többször is, mégis őt ismerik a legtöbben a pártból.

A szociáldemokraták egyébként továbbra is kitartanak a bevándorláspárti álláspontjuk mellett: a napokban beszámoltunk róla, hogy kizárnák Thilo Sarrazint a pártból, amiért ő markánsan ellenzi a tömeges migrációt.

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »