Még korábbi ügyvédei sem akarják vállalni Donald Trump védelmét

Még korábbi ügyvédei sem akarják vállalni Donald Trump védelmét

A Bloomberg információi szerint Donald Trump leköszönő elnök nem tudja felállítani azt a csapatot, amely őt védené az ellene indított második alkotmányos felelősségre vonási eljárás során.

A portál az ügyet közelről ismerő forrásokra hivatkozva arról ír, hogy azok az ügyvédek, akik az előző impeachment során védték Trumpot (köztük Jay Sekulow és Pat Cipollone), nem vállalták az újabb felvonást, ahogy azok a jogászok sem, akik korábban dolgoztak vele, így például Pam Bondi, Eric Herschmann, Pat Philbin és Marc Kasowitz.

A cikk szerint a Trump felkérésére nemet mondó ügyvédek közül többen is védhetetlennek tartják, amit tett.

Hírdetés

Mint arról beszámoltunk, Donald Trump az első amerikai elnök, akit másodszor is vád alá helyezett a képviselőház, arra hivatkozva, hogy felkelésre bujtott fel a Capitoleum ostroma előtt.

Trump az események után nem sokkal azt mondta, egyértelműen elítéli a törvényhozás épületénél kirobbant erőszakot.

Keith Whittington, a Princetoni Egyetem politikaprofesszora úgy véli, nem meglepő, hogy még a Trumppal szimpatizáló ügyvédek sem vállalják a védelmét, mivel egyfelől egyre nehezebben védhető másfelől a szakmai megítélésüknek is árthatna az ügy.

Mindeközben Trump profilját a Twitter mellett a Facebook is letiltotta.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »