Még katasztrofálisabb helyzetet fog eredményezni Ukrajnában (és sajnos Kárpátalján is) az EU-val kötött szabadkereskedelmi megállapodás

Január elsejétől életbe lép a szabadkereskedelmi megállapodás Ukrajna és az unió között. Közben Joe Biden amerikai alelnök úgy fogalmazott, hogy az orosz katonáknak haladéktalanul el kell hagyniuk a Donyec-medencét, Ukrajnának pedig helyre kell állítania ellenőrzését az orosz-ukrán határ teljes vonalán.

Az EU és Ukrajna képviselői megegyeztek, hogy 2016. január 1-jén bevezetik a Mély és Átfogó Szabadkereskedelmi Megállapodást (DCFTA) Ukrajna és az unió között. Az unió és Ukrajna közötti szabadkereskedelmi megállapodást 2013 novemberében Viktor Janukovics akkori oroszbarát ukrán elnök elutasította, majd az ezt követő tiltakozó megmozdulások következtében távozott a hatalomból.

Az egyezmény életbe lépésével Ukrajna ismét felkerülhet a világtérképre, mivel az oroszországi szankciók közvetlen összefüggésben lehetnek a törökországival, ami kihatással van Szíriára is – mondta Pintér István biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Tehát a geopolitikai játszma tovább folytatódik – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy ennek az egyezménynek az életbe lépése bizonyos biztonságpolitikai kérdéseket is felvet, gondolván itt a korábbi majdani eseményekre. A megállapodás „ezer sebből vérzik, hiszen senki nem tudja ennek az árát” – fűzte hozzá. A nyugat-európai áruk tömkelege fogja elözönleni Ukrajnát, cégek mennek majd csődbe, hatalmas lesz a munkanélküliség – hangsúlyozta a szakértő, aki szerint ezért is fontos, hogy Lengyelország mintegy egymillió munkást szívna fel három éven belül.

Ukrajna ebben a pillanatban ténylegesen csődben van, az IMF segítsége nélkül nem tud talpra állni – mondta Pintér István.

Gálik Zoltán, a Corvinus egyetem docense a műsorban megjegyezte, hogy az Európai Unió 2008 óta nagyon intenzív kapcsolatokat épített ki Ukrajnával. A 2013-as konfliktus egyik oka volt, hogy Ukrajna elköteleződött az EU irányába – tette hozzá. Az unió által nyújtott szabadkereskedelmi megoldás nagymértékű szabadságot ígért az ukrán termékek és szolgáltatások részére az EU irányába, ami a korábbiakban szokatlan volt. Ennek a szerződésnek az életbe lépése történik meg januártól – magyarázta.

Hírdetés

Ukrajna az unió számára kis falat, csupán az egy százalékát adja az európai külkereskedelemnek, ugyanakkor az ukrán kereskedelem harminc százaléka Európával zajlik – mondta Gálik Zoltán. A szerződés, amit most kínál az EU Ukrajnának, aszimmetrikus, az unió gyorsabban bontja majd le az akadályokat, mint Ukrajna, ahol még nem ment végbe a gazdasági modernizáció, és akinek 15 éve van erre – tette hozzá.

A februárban létrejött úgynevezett Minszk-2 megállapodásban foglaltaknak – a dokumentum szövege szerint – év végéig teljesülniük kell. Joe Biden, amerikaik alelnök úgy fogalmazott, hogy az orosz katonáknak haladéktalanul el kell hagyniuk a Donyec-medencét, Ukrajnának pedig helyre kell állítania ellenőrzését az orosz-ukrán határ teljes vonalán.

Gálik Zoltán szerint európai és amerikai játszma is zajlik Ukrajnában. Az unió rendkívül aktív volt a válság megoldásában, míg az Egyesült Államok azt követően tért vissza az ukrán helyzethez, hogy Oroszország a közel-keleti politikában is egyre nagyobb szerepet vállal. Azt állította, hogy Oroszország egyre több „befagyott” konfliktust hagy a világban, ami nem segíti az amerikai külpolitika érvényesítését ezekben a régiókban.

A szakértő szerint két nagy válság van: katonai válság, amit Oroszország folytat Ukrajnában, illetve egy gazdasági válság, amely Ukrajnát hosszú távon érintheti. Ukrajna nem része az európai integrációnak, így nem tud igazi segítséget kapni – fűzte hozzá.

Pintér István szerint nincs remény az orosz katonák kivonulására a Donyec-medencéből. A stratégiai célokat az Egyesül Államok követi, különösen a katonai célokat a NATO-val, minden mást pedig az EU fizessen – mondta. Az ukrán rendezésben egy évvel ezelőtt Franciaország és Németország is szerepet vállalt, most Brüsszel folytatja a tárgyalásokat, és egy újabb hibát készül elkövetni, mint anno Görögország felvételével – tette hozzá. Úgy fogalmazott, nem gazdasági elemzésekre hagyatkozik az unió, hanem politikai döntést hoz.

(Híradó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »