Még idén kinyithat a dunaszerdahelyi uszoda

Még idén kinyithat a dunaszerdahelyi uszoda

Végéhez közelít a Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola uszodájának felújítása. A tervek szerint az év végéig megnyitják a korszerűsített uszodát.

Az elmúlt hónapokban sokan tették fel a kérdést a dunaszerdahelyi uszoda előtt elsétálva, hogy vajon mikor fejezik be az átépítést, és mikor lehet újra csobbanni a medencében. Az elmúlt két év során számos munkát végeztek el az épületen, most épp a szaunákat építik át. Szabó László igazgató lapunknak elmondta, hogy ez már a rekonstrukció harmadik szakasza. „Az első szakaszban a gépházat és a légtechnikát újítottuk fel, illetve kicseréltük az ablakokat. Idén tavasszal és nyáron a második szakasz keretében kívülről hőszigeteltük az épületet. A Nagyszombat Megyei Önkormányzat az öltözők felújítására is különített el forrást. Ezt azonban már korábban elvégeztük, így engedélyt kaptunk arra, hogy más felhasználási módot keressünk. Ennek köszönthetően kerülhetett sor a szaunák felújítására“ – nyilatkozta az igazgató. Az önkormányzat tájékoztatása szerint az eredeti finn szauna helyett egy infraszaunát és egy gőzkabint építenek új hűsítő medencével. Szabó László megjegyezte, hogy ugyan lenne még mit korszerűsíteni az uszodában – például talajfűtésre cserélni a jelenlegi fűtést -, de már az eddig elvégzett munka eredménye is látványos. „Folyamatban van az építészeti eljárás. Reményeim szerint még idén megnyitjuk az uszodát a diákoknak és a nyilvánosságnak. Természetesen az aktuális járványügyi intézkedésekkel összhangban“ – szögezte le Szabó László.

Hírdetés

Az uszoda működését ugyan nem befolyásolja az iskola tornatermében lévő oltópont, a diákok edzéseit azonban annál inkább. A tornaórákat még szűkösen megtartják, edzeni azonban a sportcsarnokba járnak a sportoló tanulók. Az igazgatótól megtudtuk, hogy kérték, oldja meg a megye az akut helyhiányból fakadó problémákat, egyelőre azonban nincs arra utaló jel, hogy elköltöztetnék az oltópontot a Vidékfejlesztési Szakközépiskola tornaterméből.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »