Még hárommilliárdot adnak a zsidó olimpiára

500 millió forintért veszi meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a budapesti Kerepesi úton a volt Főtaxi-székházat, és a Kerepesi út 17. szám alatti házat. Majd 2,2 milliárdért bontatják el az ott álló alkalmatlan épületeket, a kártalanításra pedig 307,8 millió forintot szánnak – derül ki a szerdai Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.

Fél milliárd forintot még az idei költségvetésben csoportosít át az állam, míg a 2,5 milliárd forintnyi bontási és egyéb kiadások fedezetét a jövő évi büdzséből választja le a kormány. Mindezt azért, mert Magyarország rendezi a 2019. évi Maccabi Európa Játékokat. A zsidó sportolók kontinensversenyének rendezési jogát tavaly novemberben nyerte el hazánk. A magyar izraelita sportszövetségek, így a Maccabi VAC és az MTK Budapest, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, továbbá az Európai Maccabi Szövetség (EMC) által szervezett Játékokra a rendezők mintegy 2500-3000 sportolót várnak, 23 sportágban.

Hírdetés

Az Átlátszó korábban azt írta, hogy a szervezés körülbelül 2,1 milliárdba kerülhet majd a magyar államnak. A mostani közlönyből viszont kiderül, hogy alaphangon 3 milliárd forint ráfordítás megy a sportversenyre.

Az új sportpark kormányzati beruházás része lesz, melynek célja, hogy létrehozzanak egy logisztikai és sportközpontot, vagyis a játékok elsőszámú helyszínét. A park egy része a játékokat követően a zsidó közösség új sportcentruma lesz – mondta el Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője és az MTK elnöke a múlt héten a X. Zsidó Közösségi Kerekasztalon a klub honlapja szerint.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »