Még fizetniük is kell az elbocsátott karinthys tanároknak, kárukra döntött a bíróság

Még fizetniük is kell az elbocsátott karinthys tanároknak, kárukra döntött a bíróság

A bíróság elutasította a Karinthy Frigyes Gimnázium volt „polgári engedetlen” tanárainak keresetét.

A bíróság elutasította a Karinthy Frigyes Gimnázium volt tanárainak keresetét – tudta meg az Infostart.

A gimnázium korábbi, a polgári engedetlenségi mozgalomban részt vett, és emiatt 2022. november 30-án rendkívüli felmentéssel elbocsátott pedagógusai keresetükben kérték a Fővárosi Törvényszéktől a közalkalmazotti jogviszonyuk jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek alkalmazását, illetve sérelemdíjat igényeltek.

A bíróság pénteken kihirdetett ítéletével a felperesek keresetét elutasította, és perköltség megfizetésére kötelezte őket.

A törvényszék az ítélet szóbeli indokolásában hangsúlyozta, hogy bár az ítélet rendelkező része egyszerű, „fekete-fehér”, az események jogi megítélése komplex kérdéseket vetett fel, és a bíróság mindkét fél eljárás során tett állításainak és érveinek alapos megfontolását követően döntött arról, hogy a polgári engedetlenségben résztvevő tanárokkal szemben alkalmazott tankerületi szankció jogszerű volt.

Hírdetés

A Fővárosi Törvényszék megítélése szerint

„a polgári engedetlenség kettős arculatú magatartás volt”: egyfelől – a munkáltatói álláspontnak megfelelően – egy sorozatos, súlyos munkajogi jogsértés, másfelől azonban – a tanárok érvelését követve – véleménynyilvánítás, amely mint alapvető jog és mint emberi jog is védelmet élvez.

Az engedetlenkedő tanárok maguk kapcsolták össze elválaszthatatlanul a véleménynyilvánításukat a munkajogi jogsértéssel. Így – bár a felperesek engedetlenségi mozgalma békés volt, nem okozott nagyobb zavart – így a tanároknak számolniuk kellett azzal, hogy ha átlépnek a jogszabályok által meghatározott kereteken, akkor ennek munkajogi következményei lehetnek. Viszont a munkáltatói intézkedésnek is ki kell állnia az alapvető, illetve emberi jogok korlátozását érintő mércék próbáit. A bíróság az eset összes körülményét, a felek minden hivatkozását mérlegre téve végső soron úgy értékelte, hogy a felperesek magatartása átlépte azt a határt, amelyen túl az alperes már joggal alkalmazhatta a legsúlyosabb munkajogi szankciót – az eset alapjogi vonatkozásait is figyelembe véve.

Eljárása során a bíróság többek között arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi állt az alperes döntésének hátterében: valójában a munkajogi jogsértéssel szemben kívánt-e fellépni, vagy azt szankcionálta, hogy a pedagógusok véleményt nyilvánítottak őket és a diákokat érintő kérdésekben.

Döntésében a törvényszék megállapította, hogy az alperes az elmulasztott órák számát vette figyelembe, nem pedig azt szankcionálta, hogy „ki tiltakozik hangosabban”. A felperesek és kollégáik egyéb formában történő véleménynyilvánítását senki nem korlátozta vagy büntette.

Indokolása során a bíróság felhívta a figyelmet arra, hogy a Polgári Perrendtartás szerint ítélkező tevékenységében őt kötik a felek által meghatározott „jogi keretek”, amelyeknek kidolgozása elsősorban a jogi képviselők feladata. Az ítéletet az adott jogi keretek között kell meghozni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »